Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
Az ókor bútorművészete
27. Asztalosmester munka közben; terrakotta dombormű, Uruk, i. e. 2000 körül (Párizs, Louvre) 28. Hárfán játszó női figura; terrakotta dombormű, Uruk, i. e. 2000 körül (Párizs, Louvre) 29. Támlás széken ülő szobrocska, un. Kostoló; Enkomi lelet, i. e. XII. század számára szükséges. Mivel a koporsó a halott ember háza, gyakori a háztető formájú fedél, emellett persze a domború és a lapos fedést is alkalmazták. Különösen az Újbirodalom második felében, a XXI. dinasztia idején lehetett gazdag e tárgyak festett dísze. A Deir el Bahariban talált koporsókhoz hasonlóan, elképzelhető, hogy ládáikat is gipszréteggel borították, és különféle földfestékkel kevert mézgával színezhették, sárgás lakkal befedhették. Ládát vagy szekrényt ékesítő faragvány lehetett az az oroszlándísz és fején terhet vivő asszonyfigura a Szépművészeti Múzeumban, jelenleg is az „Egyiptom művészete” c. kiállításban, amely feltehetően ugyancsak az Újbirodalom korából való. Az egyiptomi bútorművészetben tehát nemcsak az alapvető asztalosszerszámok, nemcsak a legfontosabb bútordíszítő eljárások voltak meg, hanem kialakultak a napjainkig érvényes bútortípusok is. Bár formaalakításukból néha hiányzik a változatosság, díszítésmódjukból olykor a megfelelő stilizálás — mivel pl. a természettől ellesett állatkarmot vagy pálmalevelet nem mindig sikerült valódi bútorelemmé alakítaniuk, amely szerves egységben van a bútor felépítésével —, mégis a jó arányú, kényelmes bútor gyökerei ide nyúlnak vissza. Az egyiptomi bútor szilárdan és biztosan áll a talajon, s bár formája kissé szögletes, de a kényelmét kereső emberhez igazodik. V____________________________У 27 Mezopotámia A Nílus-parti egyiptomi kultúrával egy időben, a Tigris és az Eufrátesz partján a szomszédos rabszolgatartó társadalom Mezopotámia. A sumer és az akkád népek legnagyobb városa Úr és Susa, az aszszíroké Babilon és Ninive volt. Míg Úr városában a hatalmas tornyokat és erődítményszerű fellegvárakat égetett agyagból és téglából építették, Ninivében II. Szargon és Asszurbanipal palotájának alapanyaga már kő. Az óbabilóniai (i. e. XVIII—XVI. század) Mariban a királyi palotát két udvar közé tervezték, északi kapubejáratához freskódíszes termek során át lehetett bejutni. A középasszír (i. e. XIV—XI. század) és újasszír (i. e. IX—VII. század) korban is megtartották ezt az alaprajztípust, csak a méretek nőttek. A palota trónterme centrális helyen feküdt, kapuzatát szárnyas, emberfejű, ötlábú, bikatestű démonok őrizték. A királyi fogadótermek falaira, az idegenek megfélemlítésére az asszír sereg győzelmeit, brutális harcait festették. Ninive eleste (i. e. 612) és Asszíria bukása után (i. e. 604) a hódító babilóniaiak feldúlták a palotákat és berendezésüket, amelyekből már Xenophon sem látott semmit i. e. 400 körül. A késő babiloni Istar kapu rekonstrukciója csak sejtetni engedi számunkra a mázas tégla reliefekkel ékesített egykori palota szépségét (Berlin, Pergamon Musem). 24
