Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
A barokk és rokokó
A Habsburg uralkodóházhoz hű magyar arisztokrácia otthonait Savoyai Jenő ráckevei kastélya példájára építteti. A reprezentatív, francia barokk kastélytípus első magyar emlékét Johann Lucas Hildebrandt művét hamarosan követi a féltoronyi Harrach, a cseklészi Esterházy, a magyarbéli Csáky, a körmendi Batthyány, az edelényi L’Huillier (később Coburg), a nagylévárdi Kollonich-, majd a gödöllői Grassalkovich-, a nagytétényi Rudnyánszky-, a péceli Ráday-, a gácsi Forgách-, a gernyeszegi Teleki-kastély. Marczali Henrik felmérése szerint, Mária Terézia uralkodása idején 219 kastély épült Magyarországon. E kastélyok központjába, az első emeletre kerültek a nagy méretükkel is kiemelt dísztermek, amelyek köré a reprezentatív szobákat csoportosították, a földszinten pedig, csaknem mindenütt kialakították a barokkban oly kedvelt Sala Terrénát vagy hűtőzőtermet, barlangszerű nyílásaival, ün. grottáival. Ma már csak a vöröskői (Csehszlovákia) Pálffy-kastélyban láthatjuk ennek épen maradt példáját. A termek falait stukkókkal, freskókkal, olajképekkel díszítették, fehérre festett vagy lakk „jappanoiai” táblákkal, falkárpitokkal, a rokokóban selyem- vagy papírtapétával vonták be. A magyar főúri otthonok leginkább foglalkoztatott itáliai származású stukkátora volt Filiberto Luchese (Rohonc, Borostyánkő), Andrea Bertinalli (Kismarton), Antonio Pietro Conti (Bük), David Antonio Fossati (Pannonhalma) és Pietro Orsati (Sümeg, püspöki nyaraló). A falfestők sorából kiemelkedik a szintén olasz származású Carpoforo Tencala (Vöröskő, Kismarton), a nürnbergi Paul Juvenal (Pozsony), az osztrák Hans Rudolf Miller (Sárvár), majd Franz Anton Maulbertsch (Féltorony), Dorfmeister István (Sárvár), Johann Ignatz Mildorfer (Fertőd), Johann Lucas Kräcker (Aszód), s végül Franz Sigrist (Eger). Falképeiken történelmi, bibliai, mitológiai eseményeket, vadászjeleneteket mutatnak be. A faburkolatos szobák (boiserie) nálunk ritkaságszámba mennek, de ilyenekkel is találkozunk a soproni Zichy—Mesko palotában, Hontszentantalon vagy egykor Hídvégardón. A nagyméretű szövött falkárpitokat, olajfestményeket, díszes selyem- és papírtapétákat inkább a padlótól a menynyezetig érő díszes fakeretbe foglalják. A bútorokat és a könnyebben mozgatható egyéb berendezési tárgyakat egyrészt Franciaországból, Ausztriából importálták, másrészt — s ez számunkra lényegesen fontosabb, bár eddig feltáratlan — francia, osztrák, német, s délnémet közvetítéssel angol mintalapok után feltehetően helyi műhelyekben is készíthették. A fejedelmi udvarok ezüsttrónusainak szerényebb, hazai változatait, az ezüstözött rézzel borított „ceremóniális” bútorokat most francia példára teljesen kiszorítják az aranyozott, ezüstözött, festett és faragott, egyre karcsúsodó és légiesebbé váló fabútorok, amelyek jobban illenek a barokk, majd rokokó térbe, könnyebben mozgathatók és kezelhetők, és éppen úgy kifejezik megrendelőik és tulajdonosaik gazdagságát és előkelőségét, mint valamivel korábban valódi színezüstből való elődeik (Esterházy-ezüstbútorok). E reprezentatív székekkel egyidőben készültek nálunk Magyarországon is a mindennapi használatra szánt bőrrel vagy hímzett kárpittal bevont ülőbútorok, már kanapéval kiegészített garnitúrák. Az 1700-as évektől a korábbi sima vagy esztergályozott lábakat csigás, majd hajlított patás lábakkal váltják fel. Rákóczi regéci udvari asztalosműhelyében is készültek velencei csigás lábú székek, két oldalon és középen ugyancsak csigás lábösszekötőkkel. Ezeket az ún. Rákóczi-székeket a Nagytétényi Kastélymúzeumban, Márkusfalván (hontszentantali székek) és Betlérben napjainkban is megtaláljuk. A hajlított, patás lábú ülőbútorokra már nem illenek a zegzugvonallal hímzett ún. point de Hongrie kárpitok. Az egyszerűbb, geometrikus díszítőmotívumokat felcserélik lombdíszes, jelenetes, kézzel varrott kárpitokkal. A keretelő lombdíszt rendszerint nagy öltéssel (gros point), a figurákat kis öltéssel (petit point) hímezik. Ilyenekkel fogunk találkozni majd Eszterházán is. Árva Bethlen Kata fonalas munkáiról írva már a XVIII. század elején azzal büszkélkedik: ,,én nékem sehol faszékeim nincsenek, mivel mind posztós, varratos székeim vannak”. Ezeket a „varrott munkákat” Bécsből hozott „szőrrel” azaz gyapjúszállal Bethlen Katánál is varróinasok készítették. Az angol Queen Anne-stílus valószínűleg hollandi protestáns közvetítéssel hozzánk került erdélyi változata az egykori Sigerus-gyűjtemény Nagytétényi Kastélymúzeumban kiállított ülőgarnitúrája. Az angol „settee” formájú kanapé és a karosszékek áttört, hegedű formájú támlája már kagylódíszes, a kartámla finoman hajlított vonalú, csigás kialakítású. A fedeles, mennyezetes vagy szuperlátos ágyak nálunk a barokkban válnak általánossá. Reneszánsz és barokk határán álló legszebb ilyen tárgyi emlékünk — szó esett már erről — a „mu-142
