Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 2. 1946-1972 (Győr, 1977)
Első fejezet. A Vagongyár a felszabadulástól az újjáépítés befejezéséig (1945-1949)
jesen megsemmisült. Az üzem az eredeti tervek szerinti elrendezésében és alakjában megfelelt az új rendelésekből adódó követelményeknek, ezért az újjáépítést 1945 májusában az 1939. évi tervek szerint kezdték meg. Az első alkalommal a hídüzem építése 3 évet vett igénybe. Az újjáépítést 2 év alatt befejezték úgy, hogy közben az üzemben jelentős termelőmunlka is folyt.21 A másik fontos helyreállítandó üzem a vagonüzem volt. A MÁV-kocsik javításának megszervezését általában a javítást vállaló üzemek iparvágányainak helyreállításával, mint legfontosabb teendővel kezdték. Lehetővé kellett tenni ugyanis, hogy a sérült vagonokat a javító vállalatok telephelyére be lehessen gurítani. A Vagongyárban 1945 nyarára elkészült a gyárba becsatlakozó, erősen bombasérült, MÁV- vágányzatnak és a kitérőknek helyreállítása. Kijavították a tolópadot és újraépítették a szétrombolt tolópadjáratot. Újra szerelték a villamos vezetéket. Kijavították a lakatos műhelycsarnok bombasérült részeit. Helyreállították a vagonasztalosműhely egy részét és a műhely kijavított gépeit üzembe helyezték. 32 méter szélességben és 100 méter hoszszúságban újra készítették a teljesen lebombázott szerelő műhelycsarnok vasszerkezetét. Újraépítették a csarnok oldalfalait és 6 szerelővágány felett megkezdték a tetőzet befedését. A csarnokban felszerelték a darupályát. Megkezdték a szintén bombasérült második szerelőcsarnok vasszerkezetének helyreállítását és vágányzatának kijavítását. A vagongyártás programja azonban nemcsak a vagonosztályra, hanem a gyár többi üzemére is nagy feladatokat rótt. Az előkészítő üzemek közül elsősorban a préskovácsműhely és az öntöde igénybevételének növekedésére számítottak. A préskovácsműhelyt a bombázások megkímélték, így tetőjavítással és üvegezéssel az üzem helyreállítása megoldható volt. Annál súlyosabb volt az öntöde helyzete. 1944 nyarán a vagongyári vas- és acélöntödék olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy részleges üzembe helyezésükre is csak 1945 őszére lehetett számítani. Pedig az acélöntöde termelésére mind az új MÁV-kocsik, mind a jóvátételi kocsik gyártásához szükség volt. A gyár szakembereinek előzetes becslése szerint az új MÁV-kocsikhoz kb. évi 900 t, a jóvátételi kocsikhoz évi kb. 1800 t, azaz összesen évi 2700 t acélöntvényre volt szükség. Ilyen mennyiségű acélöntvény gyártására a Vagongyár nem volt berendezkedve. Az acél11 öntöde várható kapacitása ugyanis a teljes helyreállítás után csak mintegy évi 700 tonna volt. A vasútikocsi-gyártás acélöntvény-szükségletének biztosításához tehát még további évi 2000 tonna acélöntvényre volt szükség. A Vagongyár vezetői vagy saját nagyobb kapacitású acélöntöde létesítésére gondoltak, vagy másik megoldásként az öntvények kívülről történő beszerzését javasolták. A gyár három öntödéje közül (fémöntöde, vasöntöde, acélöntődé) a fémöntöde műhelycsarnoka volt viszonylag a leghasználhatóbb állapotban. A csarnok bombasérült falait és tetőzetét már 1945 nyarán helyreállították. Ebben a helyreállított üzemrészben szerelték fel az 1 tonnás fényíves acélolvasztó kemencét, a hozzá tartozó transzformátorral és villamos kapcsolóberendezéssel és a kisebbik kúpolókemencét. A korábbi szürkeöntöde épületében kijavították a 2 tonnás fényíves olvasztókemencét. Rendbe hozták az épület falait és 1945. augusztusig elkészült a tetőszerkezet fele és a magszárító kemencék javítása. Előirányozták még a tetőzet másik felének pótlását, az öntvénytisztító műhelyek helyreállítását és újrafedését, az anyagraktárak helyreállítását, az üzemlakatos és a famintakészítő műhelyek építését, a tolópadjárat újraépítését, a villamos daruk és a tolópad kijavítását, a lágyítókemencék újjáépítését. A javítások megfelelő ütemű előrehaladása után a 2 tonnás ívfénykemence üzembe helyezésére 1945. október elején számítottak. Az 1 tonnás elektromos ívfényes kemence mellett a karbantartó lakatosok üzembe helyezték a présöntő gépet és 1945 nyarán ebben az üzemrészben főleg mezőgazdasági és háztartási eszközöket gyártottak. Az ipari célú termékek gyártását a melegüzemek 1945. szeptember elején kezdték meg (jóvátételi kocsik kovácsdarabjai és alkatrészgyártás a vasúti kocsik újjáépítéséhez).22 Mind magánafk a vagonüzemnek, mind a vagongyártást és -javítást szolgáló üzemrészeknek újjáépítése tehát rendkívül nagy erőfeszítéseket igényelt. De még a helyreállítások befejezése után is előreláthatóan helyszűkével kellett majd küzdenie a vagongyártásnak, mivel a sürgős rendelések diktálta ütemben végzett vagonjavítás és vagongyártás igen helyigényes volt. A Vagongyár vezetői a vagongyártás helyigényéta gyár terjeszkedése útján kívánták megoldani. A jóvátételi kocsik gyártására sikerült régi ágyúgyári MÄVAG-csarnokokat biztosítani. így jött létre a „Vagon II. üzem”.
