Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 1. 1896-1945 (Győr, 1972)
Első fejezet. A Vagongyár alapítása
foglal el a hatalmas fatelep, aláhúzva a fának, mint gyártási alapanyagnak fontosságát ennek az iparvállalatnak munkájában. A fatelephez csatlakoznak a famegmunkáló műhelyek, amelyek — tekintve az akkori vasúti kocsiknál használatos igen sok, fából készült szerkezeti elemet, a gyártásban igen fontos szerepet játszottak. További gyártórészlegek voltak a forgácsolóműhely, a lakatosműhely, a kovácsműhely, az alvázszerelde és a vagonszerelde.77 1902-ben a Vagongyár legkorszerűbb gyárépülete a Szeszgyár közelében levő, kb. 3000 m2 alapterületű csarnok volt. Itt kezdték meg a gépkocsigyártást. A gyártócsarnokot két részre osztották, a csarnok egyik felében helyezték el a forgácsoló-, illetve megmunkálógépeket, az üzemirodákat és a szerkesztés irodáit. A másik fél csarnokot hosszirányban megint felezték. Az így keletkezett két, egymással párhuzamos hajóban volt a lakatosszerelde (motorok, hajtóművek, mellső, hátsó tengelyek stb.) és az alvázszerelde. Az alvázakat készre szerelő csarnok teljes hosszában 5 tonnás futódaru könnyítette meg az anyagmozgatást. A készre szerelt sebességváltókat a próbateremben bejáratták. A motorokat ugyancsak a próbateremben 10 órán keresztül transzmiszszióról hidegen futtatták, majd lefékezték és fogyasztásra bemérték. A következő munkafolyamat a műhelyben elkészített alvázkeretek készre szerelése volt: első és hátsó tengelyek, hordrugók, sebességváltók, differenciálművek, motorok beépítése. A készre szerelt alvázakkal és ideiglenes karoszszériával 100—150 km-es futópróbát végeztek.78 A vállalat kezdettől fogva arra törekedett, hogy a szükséges alkatrészeket lehetőleg saját üzemében munkálja meg, vagyis gyáron kívülről lehetőleg csak nyersanyagot és kész szerelvényt szerezzen be. Tipikus kívülről beszerzett nagy tétel volt a vasúti kerékpár. Korszerű szerszámgépek beszerzését ismételten említik az 1902 előtti igazgatósági jelentések is, és amikor a gyár rátér az automobilgyártásra, az induló új részleget szintén felszerelik a szükséges különleges szerszámgépekkel. A vagongyártásban kulcsszerepet játszott a kovácsüzem, mert sok, meglehetősen bonyolult alakú munkadarabot, amit később hegesztéssel állítottak össze, ekkor még kézi kovácsolással készítettek. Ily módon a kovácsolás nagy gyakorlatot és szakértelmet igénylő munka volt. A kovácsoknak és a kovácsmunkának az akkori Vagongyárban játszott szerepére jellemző egy 1907-es vagongyári kovácssztrájk lefolyása. A kovácsok egyik munkatársuk elbocsátása miatt sztrájkba léptek, és a Vagongyár az egész 31 országban nem kapott kovácsmunkást... A munkások bírták a sztrájkot, mert a többi vagongyári munkás a keresetéből segélyezte őket. „Részben ez — írja az egykorú újság —, másrészt pedig, mivel a kovácsmunka híján a Vagongyár egész üzeme megakadt, lévén minden munka kezdete a kovács kezében, arra bírta a gyár igazgatóságát, hogy az összes munkásoknak 3 napra felmondjon.”79 A vagongyártó részleg asztalosüzeme nemcsak a vagongyártáshoz, hanem az egyéb gyártmányokhoz szükséges asztalosmunkákat is elvégezte. Ugyancsak a gyár többi részlegei számára dolgozott a festőműhely is. A vagongyártás kiszolgálására tolópad állt rendelkezésre. A készülő vasúti kocsikat az alvázszereldéből tolópadon szállították a vagonszerelde megfelelő vágányára. Az üzemek közötti anyagszállítást keskeny vágányú kisvonattal bonyolították le. A gyár fejlesztése 1902-ben és az azt követő évtizedben növelték a gyártási ágak számát, hogy függetleníteni tudják a vállalatot a vasúti kocsi gyártásában jelentkező konjunkturális ingadozásoktól. Elkezdik a keskeny nyomtávú vasúti kocsik, a hidak, vasszerkezetek és daruk (1902), a síni és közúti motoros járművek (1903), a vasúti váltók és felépítmények (1905) és a sodronykötélpályák (1906) gyártását. A gyár már 1902-től foglalkozik katonai felszerelések gyártásával, ez az üzletág azonban csak 1910 körül lendül fel. Az 1902. és 1912. között eltelt tíz év folyamán nemcsak az itt felsorolt gyártási ágakhoz szükséges műhelyek és szerelőcsarnokok egész sora, hanem a gyártmányok féltermékeinek és alkatrészeinek gyártását biztosító kisegítő üzemek is létesültek. A Vagongyár nagyszabású műszaki fejlesztését 1907-ben kezdték meg, amikor a részvénytöbbség a Wiener Bankverein kezébe került. A fejlesztés céljára a gyár 25 145 négyszögöl területet kért a várostól. Beadványában arra hivatkozott, hogy a műhelyek túlzsúfoltak, és ezért napirenden vannak a balesetek. Új szerelőcsarnokok építésén kívül — a beadvány szerint — iroda- és lakóhelyiségek, korszerű öltözők, mosdók, fürdők és ebédlők építésére is gondoltak. A város teljesítette a Vagongyár kérését, és átengedte a víztoronnyal szemben levő területet. Kikötötte azonban, hog/
