Archibald, Williams: A modern technika nagy alkotásai - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapest, 1912)

III. fejezet. A vízvezeték

A VÍZVEZETÉK

jenkénti vízszükséglete a kultúra terjedésével rohamosan nő.

London vízszükséglete naponkint körülbelől ioo litert tesz ki fejenként, Berlinben 80—90 litert, Budapesten pedig 300 litert fogyaszt egy-egy lakos naponta, a miből kitűnik az a pazarlás is, a melylyel a budapesti ember a vizet prédálja. Londont részben a Themse, részben hegyi források látják el vízzel, Budapest pedig a káposztásmegyeri vízmű megnyitása óta javarészt a Duna partján Megy értől majdnem Gödig végighúzódó kutakból nyeri a vizét. E kutak vizét használják általán a magyar főváros lakói, bár egyes ipartelepeken dunavizet is fogyasztanak, így a magyar államvasutak egyik pályaudvara részére ma is a régi nádor-utczai szivattyútelep szolgáltatja a Duna vizét és ezenfelül több kisebb vízmű is rendelkezésre áll.

Londonban az utolsó években megismerték azt a veszedelmet, a melyet a vízhiány zúdíthat egy nagy városra és így újra szóba kerültek azok a tervek, a melyek legelőször 1866-ban láttak napvilágot és a melyeknek az volt czéljuk, hogy a welszi hegyekből gyűjtsék rengeteg tartókba a vizet és innen 330 kilométeres csővezetéken juttassák Londonba. E műnek költsége 300 millió korona lett volna. Akadt egy másik terv is. E szerint a szigetország északnyugoti részén fekvő tavakat akarták felhasználni víztartókul, a melyeknek 180 millió köbméter a befogadóképessége és innen 500 kilométeres csővezetéket terveztek, a mi összesen közel 340 millió korona költséget okozott volna.

54