Archibald, Williams: A modern technika nagy alkotásai - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapest, 1912)
II. fejezet. A Nílus megfékezése
A GÁTÉPÍTÉS kezte a vizek királyának nyílt erejét és titkos aknamunkáját. De kezdjük csak élűiről a partművek e harmadik részének történetét. Elsőnek Sámuel Baker hangoztatta, hogy Assuannál, a hol a termékenyítő folyam árja a legnagyobb sebességgel siet a messze tenger felé, gátat kell emelni a víznek. Arra gondolt, hogy a gá’ak egész sorával hatalmas víztartókat alkot Kartumtól lefelé. Elsőnek az assuani gátat akarta megépíteni, a mely a vízesésnél nyert volna elhelyezést a folyam oly részén, a hol annak partjait jobbról-balról gránit sziklafalak övezik. A hajózást megfelelően épített zsilipeken és csatornákon közvetítte volna. Negyven esztendőnek kellett eltelnie, míg Baker tervének a fontosságát átértették és a míg hozzáfogtak annak majdnem betűszerinti megvalósításához. Willcocks, a ki annak előtte az Egyiptomi vízművek vezérigazgatója volt, évek óta foglalkozott a partmű e részének kiépítési tervével és mikor végigvizsgálta a Nílus folyásának úgyszólván minden pontját, ugyanarra az eredményre jutott, mint Baker, ő is Assuant tartotta a legalkalmasabb pontnak a vízfogó megépítésére. Ekkor végre egy nemzetközi bizottságot alakítottak, melynek tagjai Benjamin Baker — a hírneves hídépítő — Giacomo Torricelli és Auguste Boulé voltak, a kiknek részletesen előadták a partmű építésének terveit. Az ő véleményük ugyancsak megegyezett Willcocks előterjesztésével és ennek megfelelően ez utóbbi terveket dolgozott ki, a melyek gátak egész sorát tűntették fel oly elrendezésben, hogy az egész 37
