Remsei Nándor: Iparjogvédelmi ismeretek 10 - Innovatika (1986)
II. A kreativitás
csa jelenséget olyan tudós látta meg, aki képes volt észrevenni és megfelelően értékelni. Mindez semmit nem von le a megoldás jelentőségéből. Az elmondottakból az következik, hogy nincs semmi alapja az olyan legendákban való hivésnek, amelyek csábítóan azt suttogják, milyen könnyen születnek a véletlen felfedezések, hogy a tudományban csak a szerencse számit, hiszen ha valakit akár egy cseppnyi serendipity vei is megajándékozott a természet, annak előbb vagy utóbb szerencséje lesz, csak az a fő, hogy ne mulassza el azt a finom jelecskét, amikor az fel akarja hivni magára figyelmet. Ezért egész életében csak üldögélnie kell békésen, és várni, mikor következik be a pillanat, de akkor aztán mindent megengedhet magának ami jólesik, akár meztelenül is rohangálhat a városban "heurékát" kiáltozva. Ne higgyünk az ilyen legendáknak! A tudományos diadalok látszólag mámoritó könnyedségében nem nehéz felismerni a kiszinezett nagyotmondást; mert a diadalok mögött ott rejlik a józan, szigorú igazság, az alkotó emberek prózai, aprólékos, fáradsággal végzett munkája, amelynek eredményeként egyszer egy pillanatra megadatik nekik, hogy olyasmit pillantsanak meg, amit előttük még senki sem látott. Végül idézzük fel Pasteur szavait:"A szerencsés véletlen csak felkészült elméknek jut osztályrészül". 4. Az alkotóképesség vizsgálata Az utóbbi évtizedekben, ahogyan nőtt az érdeklődés a kreativitás jelensége iránt, olyan fokozott mértékben terelődött a figyelem az alkotóképesség vizsgálata, mérhetősége f elé. 49