Osman Péter: Iparjogvédelmi ismeretek 12 - A technológiavásárlás néhány gyakorlati kérdéséről (1985)
A technológiai vásárlási megállapodások létrehozásának egyes gyakorlati szempontjairól
Amig ugyanis maga egy már korábban megkezdett hasznosítás minden tapasztalatával felvértezve lép fel piacain, az uj hasznosító érdemben többnyire csak az átvételt követően tudja megkezdeni a felkészülését beleértve abba egyebek kozott mind az átvett technológia hasznosítását, mind pedig a hasznosításával előállított árucikkek piaci bevezetését, s nem utolsósorban a technológia alkalmazásának elsajátítását. Eléggé kézenfekvő, hogy ilyen időhátrány mellett az átvevő csak különleges feltételek között tud valóban versenyképes lenni - ilyen különleges feltételeket teremthet például, ha az átvevő egy kötött devizagazdálkodásu országban belföldi fizetőeszközért tud árusítani, mig az átadó az áruját ott a hatósági ellenőrzés alá tartozó devizáért értékesíti, vagy ha az átvevőt bizonyos piacokon nyílt vagy burkolt protekcionista intézkedések segitik. A technológia eladójának számolnia kell ugyanakkor azzal is, hogy a technológia átadásával járó feladatok mindig többékevésbé számottevő megterhelést jelentenek és elvégzésük magas képzettségű szakemberek lekötésével jár. Az átadás történhet dokumentáció átadás révén vagy betanítás segítségével - általában a kettő kombinációjával - de mindenképpen szükségessé teszi, hogy az átadó a technológiát, annak minden lényeges elemét úgy rendszerezze, hogy azt az átvevőnek az adott témában még többé-kevésbé járatlan szakemberei kellő gyorsasággal és hatékonysággal el tudják sajátítani. Különösen problematikus lehet ez olyan átadó esetében, ahol a gyártmányokról és a gyártástechnológiáról nem készítenek részletes és naprakész állapotban lévő dokumentációt. Külső szakemberek bevonása e tekintetben csak részleges könnyebb séget hozhat. Ahhoz ugyanis, hogy azok a munkájukat elvégezhessék, azaz a technológiát mások által elsajátítható módon és formában rögzítsék, meg kell ismerkedniük annak minden részletével, minden helyi sajátosságával - ezt viszont kellő gyorsaság gal és hatékonysággal csak az átadó szakembereinek irányításával tudják megtenni.