Szilvay Géza: Iparjogvédelmi ismeretek 3 - Újítási jog ismeretek és bírósági gyakorlat újítási ügyekben (1985)

I. rész. Az újítások jogi szabályozása - I. Bevezetés

/VI.23/. Korm. sz. rendelet;, majd az azt kiegészítő 29/1959 /V.IO./ Kőim. sz. rendelet, amelyek az ''ésszerűsítésből", "ötletekből" kibontakozó mozgalom első, valóban átfogó sza­bályozását adták. Mindkét jogszabály jellegzetessége, hogy a korábbi adminisztratív jellegű szabályozás helyett bevezette az újítások területén a szerződéses rendszert. Az 1968. január 1. előtti szabályozás a kötött tervgazdálkodás, a központi irányítás szellemében az újításokat a népgazdaság egészének szempontjából értékelte, ezért a díjazás alapja a "népgazda­sági eredmény" volt, bárhol is jelentkezett ez az eredmény. Igen gyakran azonban ennek megállapítása csak közvetetten, mérlegeléssel volt lehetséges, nem lehetett eldönteni, hogy az előírások szerint "kalkulált" népgazdasági eredmény való­jában hol jelentkezik. A gazdasági irányítás uj rendszerének bevezetése /1968, január 1./ az újításokkal kapcsolatos jogviszonyoknak az "uj mechanizmus" alapelveivel összhangban levő szabályo­zását is szükségessé tette. így született meg az 57/1967 AH.19./ Korm. sz. rendelet az újításokról, amely több mó­dosítással 1975« január 1-ig volt hatályos. Ezt váltotta fel a 38/1974. A.30./ MT sz. rendelet, amelynek korszerű tovább­fejlesztése a jelenleg hatályos jogszabály. Az újítói tevékenységet jelenleg a Minisztertanács 1983. julius 1-én életbelépett 19/1985* /IV.13./ MT sz. ren­delettel módosított 10/1983 A.12./ MT számú rendelete az újításokról /továbbiakban: В/ szabályozza. A H 1. §-a /1/ és /2/ bekezdése értelmében:vaz ujltó­­mozgalom a műszaki haladás és a gazdasági megújulás forrása, a dolgozók tudatos alkotó tevékenységének szervezett formája. Célja, hegy a dolgozók újításokkal segítsék a gazdálkodás hatékonyságának és versenyképességének növelését. A gazdálkodó szervezetek/az 1984. évi 33. tvr. 6. §­­ával módosított Ptk. 685. §-a с/ pont, ideértve az állami költségvetési szerveket, a társadalmi szervezeteket és az о

Next

/
Thumbnails
Contents