Bobrovszky Jenő: Iparjogvédelmi ismeretek 8/1 - Nemzetközi iparjogvédelem (1980)
II. Az államok között létrejövő iparjogvédelmi nemzetközi szerződések és nemzetközi szervezetek
désbea félként részt vegyen. A csatlakozás az erre irányuló okmány letételével válik hatályossá. Minthogy a csatlakozó államnak már volt módjában a nemzetközi szerződés szövegét behatóan tanulmányozni, a csatlakozás utólagos megerősítést (ratifikációt) nem igényel és igy a csatlakozasi ^ozmány hatálya azonos az aláirás és a ratifikáció együttes hatályával. A sokoldalú nemzetközi szerződések aláirása, ratifikálása, illetve jóváhagyása vagy a szerződéshez történő csatlakozás alkalmával előfordul, hogy valamely állam fenntartást jelent be. A fenntartás olyan egyoldalú nyilatkozat, amellyel a szerződő fél a szerződés valamely rendelkezését sajátmaga és a többi szerződő fél közötti viszonyban kizárja, illetve módoait ja. A számára kötelezővé vélt nemzetközi szerződést az adott állam köteles végrehajtani. Ahhoz, hogy a nemzetközi szerződés szabályai az állam területén érvényesülhessenek, szükség van a nemzetközi szerződések belső jogszabály formájában való kihirdetésére, belső jogszabállyá transzformálására, hogy az állampolgárok és gazdálkodó szervezetek a szerződés tartalmáról tudomást szerezhessenek. Hazánkban a nemzetközi szerződések kihirdetése, belső jogszabályba iktatása rendszerint törvényerejű rendelet vagy minisztertanácsi rendelet formájában történik. Ha az államra nézve kötelező erővel rendelkező nemzetközi egyezmény és az állam belső joga között üt к őzés van, egyes országok joga kimondja a nemzetközi szerződés primátusát, elsőbbségét. A hazai gyakorlat szerint ilyen esetekben is a jogszabály összeütközések felszámolására irányadó általános elveket kell alkalmazni. Pl. későbbi jogszabály lerontja a korábbit (lex posterior derogat priorit, a speciális jogszabály lerontja az általánost (lex specialis derogat legi generali). Az államnak azonban minden szükséges intézkedést meg kell tennie, hogy a nemzetközi kötelezettségét teljesíteni tudja. 1327 20