Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fények a sötétség századaiban
Schwartz Berthold, Furttenbach könyvéből, 1643 A középkori ágyúkat erős tölgyfaácsolatra — lafettára — helyezték s minden lövés után újból beállították. A magyar „ágyú” szó feltehetően az „ágy”-ból származik. Olyan tűzifegyvert értettek alatta, amit nem lehetett kézben tartani, hanem „ágy”-ra kellett helyezni. A drága bronz helyett már a középkorban megpróbálták az ágyúkat vasból önteni, s így szükségképpen kidolgozták a vasöntés technikáját. Az öntöttvas középkori találmány. Ridegsége miatt tartósan használható csövet sokáig nem tudtak öntöttvasból készíteni, az ágyúgolyókat azonban tömegével öntötték. A tömeggyártás első nyomait az ágyúgolyók gyártásánál látjuk. Amikor a vízikerékkel hajtott fájtatokkal a vasolvasztó kemencék hőmérsékletét emelni tudták, tovább hevítették a „vasfürdő”-t s így finomabb öntöttvasat kaptak, amiből már jó ágyúcső készült. A tüzérség felszerelése — ma úgy mondanánk — „komplex feladat” elé állította a középkori műhelyeket. Kezdve az ágyúöntésen, lőpor- és ágyúgolyókészítésen, 92
