Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fények a sötétség századaiban
a vontatás, felállítás, célzás, utánpótlás során egész sor nehéz, újszerű feladatot kellett megoldani. Az ágyúkat elölről töltötték, ami sáncokban, hajó lőrések mögött, várfalakon veszélyes volt, ezért az ágyút töltéshez hátra kellett húzni. Ezért már a legelső időkben kísérleteztek hátultöltéssel, ez azonban a fémmegmunkálás középkori állapotában alig sikerülhetett. A bécsi Arzenálban és a bécsi Burg fegyvergyűjteményében több korai hátultöltő ágyú látható. Ezek azonban csupán kísérletek maradtak. Az első ágyúkban és kézifegyverekben a lőport még kiszélesedő kamrába töltötték és a cső elvékonyodó részébe helyezték a golyót. Próbálkoztak egységes töltények készítésével, a lőpor és golyó egy csomagba foglalásával, de ez is csak a XIX. században a fémhüvelyek bevezetésével sikerült. A tüzérek ágyút, mozsarat, tarackot különböztetnek meg. Közös nevük „löveg”. Amit kilőnek: a „lövedék”. Az ágyú „alsó szögcsoport”-tal, tehát lapos röppályán tüzel, a mozsár egész meredeken, a tarack e kettő között. Az Osztrák-Magyar Monarchia híres „harminc és feles”-e és a németek negyvenkettese mozsár volt. A lőporgyártás mestersége a középkor végén alakult ki. A lőport kezdetben lisztfinomságúra őrölték, de az ilyen por szállítás közben rétegződött, a szén, kén, salétrom különvált. A XV. századtól a lőport szemcsézték. A puskaport őrlőmalmokban forgó dobokban, bőrrel bevont golyókkal őrölték, a salétromot salétrommesterek főzték. A lőport szesszel tésztává gyúrták, sodrófával laposra sodorták, és késsel felvágták, mint a konyhában a levestésztát. Kezdetben minden ágyút más méretre készítettek, nevet is adtak mindegyiknek. Egységes méretekről csak I. Miksa osztrák császár kezdeményezése óta lehet beszélni. Majdnem szabályként állíthatjuk, hogy minden technikai gondolat megvalósulásakor a kezdeti időkben ahány alkotás, annyiféle méret, súly stb. tapasztalható. Ahogy az ágyúk századokig egyedi munkával készültek, hasonlóképpen készültek évtizedekig a gőzgépek egyenként, ahogy ma a reaktorok is egyedi műszaki, tudományos munka eredményei. Az ágyút, lőfegyvert parázsló kanóccal sütötték el. A kanócot később a tűzkő, majd a gyutacs váltotta fel, de ehhez évszázadokra volt szükség. A haditechnika történetében egyik legérdekesebb ágyút Orbán mester készítette. Óriáságyúját Bizánc ostromakor a törökök alkalmazták. Orbán ágyúját, az ágyú készítését, a felállítás, szállítás, töltés, tüzelés módját görög írók leírták. Szerintük, amikor a törökök ostrom alá vették Bizáncot, Orbán mester jelentkezett a görög császár előtt, hogy ágyút készít, ami elriasztja a törököket. A császár környezete azonban megalázó modorban beszélt a mesterrel, azért az a török szultánhoz fordult. A törökök minden segítséget megadtak neki, s így ágyúját elkészíthette. Az ágyút 140 ökör vontatta a falak elé, 2000 ember vonszolta tüzelőállásba. Naponként hét lövést adott le. Lövés után forró olajjal öntözték, hogy lassan hűljön le s meg ne repedjen. Ostrom közben a löveg felrobbant, de darabjait összeszedték és újjáöntötték. Bizánc eleste után az ágyút sokáig hadiemlékként megőrizték, egy XVIII. századbeli utazó, Tott báró még látta és útijegyzeteiben leírta. Regényekben, régi leírásokban olvashatjuk, hogy a megtámadott ágyúkat besze-93
