Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Szerző az olvasóhoz
kijegyeztem. Gőzgépek, órák, hajók, ágyúk, repülőgépek, a villamosság és kémia nagy úttörőinek múltba hanyatló világa tárult fel szemeim előtt. Embereket láttam a sűrűsödő homályból felbukkanni. Technikusokat figyeltem, amint gőzgépük kazánjait szegecselik, órásokat láttam órák kerékfogait egyengetve, az inga járását figyelve, műszereik fölé hajló fizikusokat, az égitestek járását leső és útjukat számolgató csillagászokat. Az évek múlásával — magam mögött hagyva az egyetem kapuit — új, nem kevésbé izgató kérdés merült fel bennem. Érdekelhet-e mást is az, amit az életem egyik fontos részének tartok? Erre a kérdésre nem tudtam azonnal, maradék nélkül válaszolni. Nem vitás, történelemtudás nélkül a jelen politikai helyzetét nem lehet megérteni : a múlt és a ma ismerete teszi csak lehetővé, hogy a jövőt, legalább főbb vonalaiban elképzelhessük. Pontosan így van ez a tudományban és technikában is. Aki nem ismeri az elmúltakat, a kezdeti lépéseket, a mai világot sem értheti meg teljesen. A történelmet emberek alakítják, a tudományt és technikát is magától értetődően az emberek viszik előre, esetleg tartják vissza. Az emberi —• technikai — haladás fő hajtómotorja a szükséglet, azután a kíváncsiság, az alkotókészség, a munkaszeretet, a hivatástudat és az igazán nagy alkotások motorja: a rajongás. A nemrég elhunyt svájci Piccard professzortól megkérdezték, miért vállalkozott hallatlanul merész expedícióira. Ő szállt fel először saját szerkesztésű léggömbjével a sztratoszférába, 16 000 méter magasra, és ő merészkedett le ugyancsak saját konstrukciójú búvárkészülékével 3000 méteres tengeri mélységbe, hogy azután fia a legnagyobb óceáni mélységet is elérje. A magas, szikár, jellegzetes arcélű professzor így válaszolt: „Új tájakat felfedezni, megmászni a legmagasabb hegycsúcsokat, bejárni a világtér eddig ismeretlen távlatait, bevilágítani az örök sötétség honába, íme, ezek a feladatok, amelyekért érdemes élni.” így Piccard, korunk legmerészebb felfedezője, aki új, addig ismeretlen dimenziókat tárt fel az emberiség számára. A mai technika szemünk előtt zajlik. Mesterséges égitestek száguldoznak a téren át, léglökéses repülőgépek zúgnak hangnál sebesebben az óceánok felett, atomreaktorok dolgoznak szerte a világon. Ezt a világot ismerjük, de kevéssé mértük fel az utat, amely idevezetett. Ennek az útnak felderítésére vállalkoztam. Természetesen már voltak nagy kutatói ennek az izgalmasan szép tudománynak, de nálunk nem sokan foglalkoztak vele, néhány szakmúzeumon kívül alig tudott valaki arról, hogy technika- (fizika-, kémia-, csillagászat-) történet is van. Ha a technika fejlődésére gondolunk, általában a feltalálók jutnak eszünkbe, akik romantikus küzdelmek során kidolgozták találmányaikat és átadták az emberiségnek, miközben ők maguk legtöbbször elbuktak a küzdelemben. A feltaláló eltűnt, a találmány tovább élt. A feltalálókról szóló regények, elbeszélések legtöbbször így mutatták be a találmány születését. Az olvasó azután hajlandó volt azt hinni, hogy ha a feltaláló meg nem jelenik, a találmány sem születik meg. Nem így van. A feltaláló csupán felismeri korának szükségleteit, egyes feladatokat elsőnek — vagy az elsők között — old meg. 6
