Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A repülés
Minél magasabb lesz a hídpillér, annál mélyebbre kell lehatolni, hogy az óriási súlyú építmény biztosan álljon a helyén. Indiában, Amerikában a XIX. századi vasúti hidakat hagyományos módszerekkel építették, az alapozás nem volt sem jobb, sem modernebb a római, só't babilóniai hidaknál. Csak a gó'zcölöpözó' és markolódaru jelentette a fejlettebb technikát ezeknél a hidaknál. A légnyomásos keszonalapozást 1851-ben Angliában próbálták ki. Sir William Cubitt és John Wright mérnökök, a Rochester melletti Medway-folyón építették az első' keszonalapozású hidat. Isambard Brunei, a Great Eastern építője, Chepstownál és Saltashnál épített nagyszabású hidat ilyen alapozással. A keszonalapozás során szekrényt süllyesztenek le, belülről sűrített levegő tartja vissza a talajvíz behatolását, az emberek és a földtömeg zsilipeken át jutnak be illetőleg kifelé. Lesüllyesztés után a keszon belsejét betonnal kitöltik. Az első építkezések során a munkások rosszul lettek, több meg is halt. Nemsokára észrevették, hogy a nagy légnyomás előbb nitrogénrészegséget, majd a vérben elnyelt levegő felszabadulása érelzáródást okozott. Ez volt a hírhedt „búvárbetegség”, amit csak úgy tudtak elhárítani, hogy a nyomást fokozatosan növelték és csökkentették. A XIX. század kezdte meg a nagy függőhidak építését. Először a Niagaravízesés felett épült függőhíd, 1851-ben. A hidat négy, egyenkint 25 cm vastag acélkábel tartja. John Roebling műve. A kábelek a téglából épült pillérek tetején görgőkön elmozdulhattak. A 250 méter hosszú, a vízesés felett 75 méter magasban vezető híd akkoriban világcsodának számított. A kor egyik leghíresebb mérnöki alkotása a Brooklin-híd, amely „Nyolcadik Brooklyn-híd építése 447
