Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A repülés
Első időkben az óriási szarvasmarhacsordákat csak úgy tudták értékesíteni, hogy a bőrt megszárították és eladták, az állatok tetemét kint hagyták, vagy folyókba dobták. Európa és Észak-Amerika gyorsan szaporodó lakosságának ellátására a húst legcélszerűbben tengerentúlról lehetett beszerezni, a nyers hús azonban nehezen szállítható, sózni kell. A sózást a hollandok találták fel. Willem Beukelszoon módszere szerint sózták a heringet, és másfél évszázad óta a sózott hering igen fontos néptáplálék. A holland hajók rakományában mindig szerepelt a sózott hering, természetes tehát, hogy a só mindig fontos behozatali cikk volt Hollandiában. A tengerentúli marhahús első konzerválási módját Liebig német vegyész eljárása szerint dolgozták ki. A húst fűszerezve szétfőzték, és a kapott húslevet beszárították. Levesport kaptak vagy sűrített húslevest, amit már gazdaságosabban lehetett szállítani. A húskonzervek készítését Franciaországban a XVIII. század végén kezdték meg. Az ilyen üvegbe zárt konzervek azonban gyorsan romoltak. Mindaddig amíg Pasteur nem tisztázta a baktériumok szerepét, nem tudtak hosszabb ideig eltartható konzervet készíteni. Pasteur működése nyomán felismerték a sterilizálás jelentőségét, s ezzel elsősorban az expedíciós hadseregek ellátására szolgáló húskonzerveket tudták gyártani. Hamarosan megjelent az ónozott vaslemezből készült konzervdoboz is, amit jól lehetett csírátlanítani, s ezzel a konzerv bevonult a modern ember háztartásába. Az amerikai történelem romantikus fejezete az észak-amerikai városok húsellátásának megszervezése. A prérikről óriási csordákban hajtották a szarvasmarhát a nagyvárosok, elsősorban Chicago vágóhídjai felé. Marcona cowboyok (tehénpásztorok) terelték az állatokat. Az ő életüket elevenítik meg évtizedek óta a filmek, ők a Vadnyugat hősei. Valóban hősi feladatot teljesítettek, mert a milliós városok élelmezését az ő munkájuk nélkül nem tudták volna megoldani. A chicagói vágóhidakon bevezették a futószalagot, s a levágott állatot „menet közben” dolgozták fel. Dél-Amerikában, Ausztráliában a rengeteg húst nem tudták elfogyasztani, azért konzervet gyártottak vagy hideggel tartósítva szállították Európába. Hideggel tartósítani már régóta tudtak. Az eszkimók jégben rejtik el húskészleteiket, és jéggel megrakott hajókon húst már 1826-ban szállítottak Angliába. Ausztráliában és Dél-Amerikában azonban nem jutottak könnyen jéghez, azért a feltalálókra várt a hűtés technikájának kidolgozása. A hűtőtechnika a gázok törvényein alapszik. Az összenyomott gáz felmelegszik, a kiterjeszkedő gáz lehűl. Ha valamiképpen (például vízzel) az összenyomott gázt lehűtik, és az így lehűtött gázt kiterjeszkedni hagyják, jóval mélyebbre hűl le, mint eredetileg volt. Angliában L. W. Wright 1834-ben szabadalmaztatta az első hűtőgépet, amelyet Jacob Perkins és mások tökéletesítettek. 1867-ben Reece ammóniák cseppfolyósításával és elpárologtatásával próbálkozott, s így sikerült a hűtést körfolyamatban megoldani. Az első nagyüzemű hűtőberendezés Ausztráliában épült, és 1880. február 2-án az első fagyasztott hússzállítmány megérkezett Európába. 428
