Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

A repülés

A motorkerékpár előbb születetett meg, mint az autó.

Az első motorkerékpárt gőz hajtotta. Az amerikai nemzeti múzeumban látható Sylvester H. Rober gőzkerékpárja. Két 86 cm átmérőjű faküllőjű keréken kovácsolt vasból készült váz nyugodott, két ingóhengeres gőzmotor a hátsó kereket hajtotta közvetlenül. A függőleges kazánt faszénnel fűtötték, a kémény az utas háta mögött, hátrafelé dőlve füstölgőit. A kazánba szivattyúval lehetett tápvizet juttatni. A kipufogó gőz a kéményen át távozott, s mint a mozdonyokon, a huzatot növelte. A gőzkerékpár készítője mesterségét szerető, találékony, kitűnő mechanikus volt, de gépét nem tudta megkedvehetni, pedig beszáguldozta az USA országútjait; megbámulták, de nem utánozták. A kor nem „igényelte” a gőzkerékpárt. Pedig mások, többen is készítettek gőzkerékpárt.

Évek múltán ismét feltűnt a gőzbicikli. Lucius D. Copeland amerikai feltaláló az akkor divatos velocipédet alakította gőzhajtásúvá. A két kerék között állt a kazán, fent a kormány előtt egyhengeres, kétlóerős gőzgép dolgozott. A jármű sebesen haladt, mérnökök, technikusok sokat tanulmányozták, írtak róla, háromkerekű kivitelét eladásra is gyártották. Hirdették, hogy 16 km óránkénti sebességgel közlekedik a másfélmázsás gép.

A kézitüzelésű kazán, a tápvíz és még több kényelmetlenség miatt azonban a gőzkerékpár nem terjedhetett el. 1885-ben azután Daimler megjelent a benzinüzemű motorkerékpárral. Ám a motorkerékpárnak is alighanem az lesz a sorsa, mint a kerékpárnak: néhány év és csupán sportcélokra használják, akár a hátaslovat.