Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A repülés
rakétát is felhasználni a háborúban. Tervét meghallgatták, és megszervezték a Royal Rocket Corpst, vagyis a Királyi Rakéta Testületet. A rakéta nagyon régi találmány, a kínaiak tűzijáték felröpítésére, ellenség megzavarására használták, sőt repülni is próbáltak vele. Nagy Péter cár idejében az oroszok foglalkoztak sokat a rakétákkal, rakétagyárat is alapítottak és egyes rakétatípusokat rendszeresítettek a hadseregben. Az angolok indiai hadseregében is állomásozott rakétaegység, amit többször be is vetettek. A rakétát a régi magyar szaknyelvben nagyon találóan „röppentyűnek” nevezték, kár, hogy ez a szó nem maradt meg nyelvünkben. A rakéta a hatás-visszahatás elvén alapszik. Newton harmadik törvénye mondja ki, hogy minden hatást vele egyenlő, ellenkező irányú ellenhatás kísér. Ezért rúg a puska elsütéskor, ezért ha csónakból partra ugrunk, vigyázzunk, nehogy a hátralökött csónakból a vízbe essünk. A rakétát hátrafelé lövellő gázsugár hajtja előre. Nem szükséges tehát levegő jelenléte, a kiáramló gázsugárnak nem kell semmire sem „támaszkodni”. A napóleoni háborúkat hatalmas tüzérségi felkészültséggel vívták meg. Napóleon is tüzértisztként kezdte katonai pályáját, és a csapatokkal együtt mozgó tüzérségnek nagy szerepet adott. A vaságyúk öntése, fúrása, csiszolása, felszerelése azonban hosszadalmas, nehézkes, drága, azért kellett már Napóleon idejében is a harangokat leszedni, mert a bronzot könnyebb önteni, megmunkálni, mint az öntöttvasat. A rakéta veszedelmes fegyverré válhatott, különösen abban az időben, amikor a lovasság csatadöntő fegyvernem volt. Sokat írtak Gábor Áron ágyúiról. A derék székely valóban jó ágyúkat öntött, és azokkal néhányszor megfutamította az osztrákokat, Székelyföld jelentéktelen ipara azonban nem gyárthatott elegendő ágyút. Ezért gondolt Gábor Áron is rakétákra. Az osztrák ármádiának voltak „röppentyűtelepei”. Már Jókai is emlegeti, Budavár ostromakor is szerepeltek, a szabadságharc kitörésekor itt állomásozó osztrák alakulatok röppentyűit használta fel a honvédség. Az osztrák hadseregbe 1820-ban vezették be az Augustin-féle hadiröppentyűt. Ekkor már a Congreve-féléket is jól ismerték. Mindegyik lőporral működött. Az Augustin-félében tömören összesajtolt lőportölteten lyuk vonult végig, hogy az égés befelé terjedjen. Elindulás után fokozódó sebességgel haladt. A Congrevefélében acéltüske körül égett a lőpor. Az Augustin rakétáknak 6 és 12 fontos lövedékei voltak. Volt kartács és világítólövedék is. A kiröpített rakétalövedék bádoghengerből állott, szárnyai voltak, ezért hossztengelye körül forogva haladt. Mindaddig egyenes vonalon repült, amíg az égés tartott, tehát nem parabolapályát írt le, mint az ágyúlövedék. Az egész szerkezet három lábon állt, és kvadránssal állították megfelelő emelkedési szögre, hogy a bemért távolságot megfussa. A múlt század elejének vezérkarai a rakétát mégis inkább játéknak, ijesztgetésre való eszköznek tekintették, az ágyút jobbnak, hatásosabbnak gondolták. Hadihajókon az ellenséges fahajók felgyújtására igen alkalmas lehetett volna, de az angol admiralitás sem ismerte fel jelentőségét úgy, ahogy kellett volna. Röppentyűket az angolok 1855-ben, Szevasztopol ostromakor is használtak. 25* 387
