Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A repülés
Schwarz Dávid léghajója merevítés nélkül óriási tartályt készíteni csak a legnagyobb nehézség árán lehet. A henger mégis elkészült, hidrogénnel töltve 3300 kg felhajtóerő' jelentkezett. Egy személy és 130 kilogramm ballaszt lehetett a járműben. A 4 mázsás Daimler motor 12 lóerőt teljesített. A kormányzás a légcsavarok helyzetének megváltoztatásával történt. Sajnos a léghajó kipróbálása előtt Schwarz meghalt. A léghajót erős szélben próbálták ki. Nyomáscsökkentő szelepe nem volt, ezért amikor felmelegedett a gáz, szétrepesztette az alumínium ballont. Ezenkívül az egyik légcsavar szíja leesett; erre a szerelő a másikat is ledobta, a kormányozhatatlan járművet a szél földre nyomta, és az egész tönkrement. 1892-ben a zseniális orosz K. E. Ciolkovszkij is tervezett fémléghajót, de tervét az orosz kormány nem fogadta el. A léghajózás történetében fontos körülmény, hogy mindaddig a léghajót nem lehetett kormányozhatóvá tenni, amíg a léghajótesttől távol, a gondolából próbálták kormányozni. A gondola köteleken lógott, s így a kormányzás hatástalan maradt. A kormányzást csak akkor lehetett megoldani, amikor a kormányt magára a szivar alakú ballonra helyezték. Miután egyidejűleg többen is megállapították, hogy a léghajó csak akkor válhat kormányozhatóvá, ha a ballont irányítják, háromféle rendszer alakult ki: a váz nélküli, félmerev és merev vázas léghajók rendszere. A technika történetében sokszor idézhetjük Vernét. Egyik regényében, a Hódító Roburban a kormányozható léghajó és a repülőgép közötti versengést írta meg. A repülőgép — inkább helikopter — és a kormányozható léghajó együtt 370
