Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

A villamosság százada - a világítás története

Edison jegyzőkönyvének egy lapja

Hány éjszaka, mennyi töprengésben eltöltött óra, idegőrlő' kísérletezés emlékei ezek a lapok. Élénk bizonyítékát adják annak a helyes felismerésnek, hogy nem elégséges az ötlet, azt át kell vinni a gyakorlatba. Az ötlettől a hasznos találmányig hosszú út vezet. Számos feltaláló jegyzet- és vázlatfüzetei bizonyítják ezt.

Talán ebben az időben rendelte el, hogy laboratóriumában a nagy falióra sohase járjon. így akarta szimbolizálni, hogy a kutató feltaláló számára nincs munkaidő. A megoldandó feladat megkívánja, hogy teljes erővel, fáradságot nem ismerve foglalkozzanak vele, s aki ezt csinálja, nem nézheti az órát. Kétségtelen, Edison sikereinek ez is egyik titka volt.

A kísérletek során a szénszálak jól bírták az izzítást, hosszú ideig izzottak, s ezért sokszáz különféle eljárással készült szénfonalat próbáltak ki. Edison megbízottai az egész világot bejárták, megfelelő növényi rostot kerestek, amit izzószálként fel lehetett használni.

Nem csekély feladat volt az áram bevezetése a lámpába. Fémszálat kellett a burába forrasztani, olyan fémből készült drótot, aminek hőkiterjedése egyezik az üvegével, hogy a bura felhevülésekor együtt terjeszkedjenek, s így az üveg ne repedjen szét. Először csak a platina felelt meg, azután kidolgoztak egy ötvözetet, „piatinit” néven, aminek hőtágulása a platina, illetve az üveg hőtágulásával egyezett. Az üvegburák légtelenítésére higanyos légszivattyúkat használtak.

Sok-sok kísérlet és óriási költség árán megszületett az izzólámpa. A Menlo-park gázzal világított, deszkából épült laboratóriumában felgyulladt az első valóban használható izzólámpa. Az 1879. október 21-én történt eseményt, az eredeti berendezési tárgyak, fényképek stb. felhasználásával festőművész örökítette meg,

325