Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

A villamosság százada - a világítás története

egyenletes fényt adjon. Jedlik regulátorában a dugattyú a szenet nem közvetlenül, hanem felcsavarodó szalaggal emeli. így nem szükséges hosszúlöketű dugattyút beépíteni, az egész szerkezet megrövidült.

1859. november 14-én Jedlik akadémiai székfoglaló beszédében így szólt e tárgyról: „Azon pompás fény, mely két széncsúcs között feltűnik, ha egyikből a másikba erélyes villanyfolyam vezettetik át, mindeddig némely fennálló nehézségek miatt nem válhatott ugyan közhasznúvá, remélhetni mindazonáltal, hogy a csüggedést nem ismeró' természetkutatóknak előbb-utóbb ezeken is sikerülend diadalmaskodhatni...”

Valóban sikerült. Az utcákat még századunk első évtizedeiben is ívlámpák világították meg. Szellemes, forgókorongos és még sok más szerkezetű lámpák kifogástalan, szép, erős fényt adtak. Az ívlámpákat ma is használják. Világítótornyokban, fényszórókban, mozigépekben, mindenütt ahol pontszerű, igen erős fényforrásra van szükség, még mindig a legjobban megfelelő lámpa. Színházak színpadi megvilágítására, a „fényeffektusok” keltésére ugyancsak felhasználják. Jablocskov-Iámpa Amerikában 1834-ben 900 nagy Hare-féle

teleppel dolgozó, közel 15 cm hosszú, vastag ívet állítottak elő. Ilyen nagy lámpákat azonban csak egészen kivételesen próbáltak ki, állandó használatra sohasem kerültek.

Nemcsak az ívlámpaszabályozó, hanem maga az ívfény is sokat foglalkoztatta Jedliket, a nagy feltalálót. Volt egy szerkezete, melyet úgy gyújtottak be, hogy mágneses térben forgatott tekerccsel nagyfeszültségű áramot keltettek, így szikra ugrott át a széncsúcsok között. A szikráktól felhevült szenek a lámpaáram bekapcsolásakor begyulladtak, s a lámpa működni kezdett.

1878-ban Jablocskov orosz feltaláló lámpájában ugyancsak nagyfeszültségű szikra indította meg a működést oly módon, hogy a szikra mintegy hidat képezett, amelyen az ívképződés megindult.

322