Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A villamossság korai évtizedei
gását akkor is észlelte, amikor a zivatar még csak közeledett, villámlást még nem lehetett látni. Vasrácsra dróttal akasztott békacombok ugyancsak rángatóztak, ha a légkörben villamosság gyűlt össze. A békacomb-históriát sokféleképpen mesélik, de ez talán nem is érdekes. Fontosabb annak megemlítése, hogy Galvani tulajdonképpen hibásan értelmezte felfedezését: a különféle fémek érintkezésénél fellépő elektromos feszültségkülönbséget (a rézdrót és vasrács között), amelyet a megránduló békacomb csupán jelzett (Galvani a jelenséget helytelenül magyarázta az állati elektromossággal). Galvani és követői sokféle kísérletének elmondása túlságosan messzire vezetne de érdekes, hogy ő a villamos jelenségekből élettaniakra is következtetett, például, gutaütés, bénulás okát is a szervezet elektromos jelenségeiben kereste. A békacomb kísérlet nemcsak történeti érdekességű, fontos azért is, mert évtizedeken át az elektromos áramlást mással, mint békacombbal nem tudták kimutatni. Még távírókísérletek is folytak békacomb „galvanométerrel”. Villamos áram vezetődrótjait békacombhoz érintve megállapíthatták, van-e jelen mérhető elektromosság vagy nincs. Jedlik Ányos, amikor Győrött 1825-ben tanítani kezdett, legfontosabb elektromos műszere a békacomb volt. Galvaniról még annyit, hogy mint egyetemi tanárnak felfogásával ellenkező esküt kellett volna letenni, amit megtagadott. 62 éves korában halt meg, 1790-ben. Szobra Bolognában az egyetem előtt áll. Galvani még a XVIII. század gyermeke, de eredményei új korszakot, az elektrotechnika korát nyitották meg.
