Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A villamossság korai évtizedei
A galvánáram Az üvegkorong, gyantalepény, rézgömb, kéngolyó, leydeni palack — a nyugvó elektromosság tanának kísérleti eszközei, a XVIII. században kialakultak, de a laboratóriumok és szalonok bemutatóin túl nem nagyon jutottak. Ezeknek az eszközöknek — mint a továbbiakban látjuk — majd csak a huszadik században lesz újból nagy jelentó'sége, amikor módosított formában megjelennek a rádió, tv, részecskegyorsító és egyéb berendezésekben. Az elektromosság tana a XVII. és XVIII. század nagy nekilendülése és még nagyobb reményei után egyeló're csak mérsékelt fejló'dést mutatott. ^ A század végén új korszak kezdődött a galvánáram felfedezésével. Nem mindenki tudja, hogy az élő sejt elektromos áramot termel. Pedig sokan vannak, akiknek szívműködéséről már elektrokardiogramot vettek fel. Ez a kitűnő készülék a szervezetben keletkezett áramok mérésével ad képet a szív állapotáról. Az agyban keletkezett áramok ugyanígy mérhetők és fontos tanácsot adnak a kezelőorvosnak. Az emberi és állati test elektromosságának tanulmányozása körülbelül másfél évszázada tart, s mondhatjuk, a villamosság felfedezése és kutatása, majd alkalmazása élettani területről indult ki. Elektromos áramlás ott indul meg, ahol feszültségkülönbség jelentkezik. Például a béka bőrének külső és belső felülete között elektromos feszültségkülönbség van, és ha több tucat bőrt egymásra helyeznek, olyan erős áramot kapnak, ami a zseblámpa izzóját felvillantja. Az elektromos rája emberre, állatra olyan erős ütést tud mérni, hogy életveszélyes lehet. Az állati elektromosság kutatását tudományos módszerességgel Galvani indította meg, bár őelőtte is többen foglalkoztak vele. Domenico Cotugno, a nápolyi egyetem anatómiatanára 1784-ben arról írt egy barátjának, hogy egyik tanítványa lábán fájdalmat érzett, odakapott és egy egeret csípett el. Az egér megharapta. A hallgató, alighanem mérgében elevenen boncolni kezdte az állatot, és ahogy az egér egyik idegét átvágta, erős villamos ütést érzett. Az anekdotaszerű eseményből helyesen következtették, hogy az állati testben elektromosság van jelen. Luigi Galvani (1737—1798), a bolognai egyetem anatómiatanára nagy gonddal tanulmányozta a különösnek tartott jelenséget. Bolognai házának falában levő emléktábla szerint 1786 szeptemberében észlelte először, hogy rézdróttal vasrácsra akasztott békacombok rángatóznak. „Békát kettévágtam, és az asztalra helyeztem, melyen elektromozó gép állott. Ennek gyűjtőjétől a béka testrészei elég messze feküdtek. Egy hallgató késpengével a belső combideghez ért, mire a comb összerándult. Egy másik hallgató észrevette, hogy az összerándulás csak olyankor történik meg, ha a gépből szikra pattan. Mondanom sem kell, a dologra felfigyeltem.” Galvani tudatos kísérletezés során a békacombhoz villámhárító drótját kötözte, amit a ház kútjába eresztett dróthoz is hozzáerősített. Villámláskor erős rángást tapasztalt. (A kísérlet határtalan könnyelműségről és a veszély nem ismeréséről tanúskodik. A légköri elektromosság már sok embert megölt.) A békacomb rán-17* 259
