Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A villamossság korai évtizedei
A kísérletet Nollet apát (1700—1770) leydeni kísérletnek, az edényt leydeni palacknak nevezte. Nollet a leydeni palack szikrájával apró állatokat megölt, és ezzel az elektromosság élettani hatása kétségtelenné vált, amit egyébként a villámsújtotta emberek halála már úgyis eléggé bizonyított. Jean A. Nollet, a francia királyi család házitanítója, egyike volt a legismertebb kísérletezőknek. Sok könyvet, számtalan tanulmányt és tudományos levelet írt. Egy alkalommal 180 katonát állított körbe a királyi gárdából, s a katonák egymás kezét fogták. Az első katona a leydeni palack külső, utolsó a belső fegyverzethez nyúlt. A nézők nagy derültségére az elektromos ütéstől az összes katona levegőbe ugrott. Máskor 700 karthauzi szerzetessel végzett hasonló, nem kevésbé derültséget keltő kísérletet. A légköri elektromosságot Lomonoszov és Franklin Benjamin vizsgálta tüzetesen. Franklin (1706—1790) változatos, színes életű amerikai politikus és természetkutató volt. Felismerte a légköri elektromosság és az elektromozó eszközökkel előidézhető jelenségek közötti kapcsolatot. Helyesen magyarázta a sűrítőt; a róla elnevezett Franklin-tábla voltaképpen kiterített leydeni palack, melyből már csak egy lépést kellett tenni a modern kondenzátorig. Franklinnak a légköri elektromossággal végzett vakmerő kísérleteit Lomonoszov és Georg Wilhelm Richmann megismételte, de a kísérlet során Richmannt a villám agyonütötte. A villámhárító Franklin találmánya; arra szolgál, hogy a földi és légköri elektromosság közötti feszültségkülönbséget kiegyenlítse, tehát elsősorban nem a villám levezetésére, mint általában hiszik. Csak ha a kiegyenlítődés nem tud lassan, folyamatosan végbemenni, következik be a villámcsapás. Franklin egyik legbuzgóbb híve, Joseph Pristley (1744—1804) korának első kémikusa volt. Neve azért is fontos, mert ő írta az első könyvet az elektromosság történetéről. Első kiadása 1767-ben jelent meg, ezt később Franklinnal együtt átdolgozta, ekkor jelentek meg Franklin kísérleteiről szóló részletes tudósítások. Haarlemben a Teyler Museumban látható egy érdekes, nagy, 1784-ben készült elektromozógép. Martinus van Marum szerkesztette. Marum Franklin elméletéről könyvet írva leírta a saját maga által szerkesztett gépet is, amelyet Lambertini herceg részére „az elektromos jelenségek széles skálájának vizsgálatára” készítettek. A gép John Cuthberston amszterdami mester munkája, amelyben 165 cm átmérőjű üvegkorongok által fejlesztett elektromosság 60 centiméteres szikrával sült ki, alkalmas volt a villamos szikra tanulmányozására. A szikra földrengéshez hasonló dördüléssel csapott ki a sűrítőbői, ahogy a szemtanúk elmondották. 1799-ben nagy leydeni palackokból összeállított telepet kapcsoltak hozzá, ami a szikrák hosszát, vastagságát megnövelte. Az elektromos állapot erősségének mérésére sokféle készüléket készítettek. Legjobban Coulomb csavarási mérlege vált be, mellyel 1788-ban az elektromosság tanának alaptörvényét felfedezte. Eszerint az az erő, ami az elektromossággal töltött tárgyakat egymáshoz húzza, vagy egymástól taszítja, arányos az elektromos mennyiségekkel, és fordítva arányos a távolság négyzetével. Charles Augustin Coulomb (1736—1808) francia műszaki tiszt volt. 1776-ban a boltozatok elméletéről értekezett, majd 1781-ben megnyerte a francia Akadémia pályadíját, amit az egyszerű gépek elméletének tárgyalására írtak ki. A forra-256
