Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

A kémia útja

vászon „gyepfehérítése” hónapokig tartott. Skóciában a párás, nedves, hűvös levegő' miatt a pamutvásznak fehérítéséhez legalább három, a lenéhez hat hónap kellett. Ugyanakkor a vászonáru-szükséglet rohamosan nőtt. A kereskedelem, ipar előrehaladása következtében emelkedő életszínvonal miatt a textiláru-igény emelkedett, tenni kellett tehát valamit. Nézzük meg, hogyan fehérítettek a XVIII. század derekán?

A nyers pamutvásznat fahamu lúgos oldatában áztatták és nedvesen kirakták a gyepre, ahol a levegő és napfény jól átjárta. Közben öntözték, forgatták. Pár hét múlva újból áztatták, napoztatták, ami után savanyútejben újból egy-két hónapig áztatták. így azután az anyag lassan kifehéredett. Igaz, az így készült áru utolérhetetlen minőségű volt, de sokba került.

Egy találékony és mozgékony skót orvos, Roebuck, a savanyútejes kezelés helyett kénsavra gondolt. Roebuck örömmel látta, hogy a kénsav éppen olyan jól hatott az árura, mint a savanyútej. A nehézség azonban rögtön jelentkezett, ha kénsavat akart használni, gondoskodni kellett az olcsó előállításról. A kénsavat akkoriban elavult alkimista módszerrel vasgálicból készítették. Roebuck üvegharangban ként égetett salétrom és vízgőz jelenlétében. A kén égésekor keletkezett kéndioxid a vízgőzzel kénessavvá egyesült, amit a nitrogén tartalmú salétrom tovább oxidált kénsavvá. A kénsavkészítés tehát sikerült, most már csak nagyban kellett kipróbálni. Nagy ólomszekrényekben égetett kénnel is sikerült a kísérlet, Roebuck most már sok kénsavat kapott. Módszere, az „ólomkamrás eljárás” szinte napjainkig élt.

Roebuck megpróbálkozott a szódakészítéssel is, a Carron folyó mellett vasművet alapított (máig világhíres „Carron vasmű”); a vashoz szén kellett, szénbányát vásárolt, és abba bele is bukott. Még Watt gőzgépkísérleteit is pénzelte, de azután letűnt, szegény emberként fejezte be életét.

A XIX. században a kénsavszükséglet rohamosan nőtt. Úgy készítették, hogy ólom vagy platinaedényben a híg kénsavat besűrítették. Amikor azután a robbanóanyagok és műtrágyák gyártásával a kereslet nőtt, kidolgozták a „kontakt” eljárást. Kéndioxidot katalizátor jelenlétében kéntrioxiddá alakítottak, ami híg kénsavval tömény kénsavat ad. 1875-ben dolgozták ki a Rajna menti világhírű Badische Anilin und Sodafabrik üzemeiben ezt az eljárást.

Amerikában a réz- és cinkkohók pörkölőkemencéiből eltávozó kéndioxidgáz a környék növényzetét elpusztította, a vidéket majdnem lakhatatlanná tette. Ezért a gázokból kivonták a ként, és felhasználására kénsavgyárakat létesítettek. Az első világháború kitörése idején a rohamosan növekvő szükséglet kielégítésére teljesen új kénsavüzemek létesültek, hogy a robbanóanyaggyártás meg ne akadjon. Ezek tiszta ként égettek el, amit Louisiana állam kéntelepei 100%-os tisztaságban, hihetetlen mennyiségben szolgáltatták.

246