Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

A "nagy század" technikusai

lagvizsgálókat alapítottak, pályadíjakat tűztek ki. így az angol kormány 1714-ben a királynő aláírásával pályázatot írt ki, amelynek tétje 20 ezer fontnyi óriási összeg volt; ennyit ígértek annak, aki a földrajzi hosszúság-meghatározás pontos módját kidolgozza.

A díjat John Harrison nyerte meg. Öt különféle kronomért készített, mindegyik kitűnően működött. Az utolsó, zsebóraszerű elkészítése 500 fontba került. Harrison jól megöregedett, mire nagynehezen, fia közbenjárására megkapta a pályadíjat. Az ő órája után többet készítettek, és lényegében megoldották a tengeri tájékozódás nagy kérdését.

A XVIII. század végén tűnt fel Bréguet, a „káprázatos kezű órás”. Műhelyéből számtalan, finom zsebórát, tengerészkronométert küldtek a világ minden részébe. Többet az orosz cár vásárolt meg. Mária Antoinette királynő számára „perpetual” órát készített. Nyakban lehetett hordani, és a test mozgása közben felhúzódott. Platina inga húzta fel. A gyönyörű órát a királyné már nem hordhatta, jelenleg magángyűjteményben van. A Bréguet-órákat ma világszerte keresik, és igen magas áruk van.

A hajszálrugó „Bréguet-féle felhajlítása” máig ismeretes az óraiparban, ugyanígy a többféle fémből készült, felhasított billegő is, az „antik” órák zengőrugója ugyancsak Bréguet-találmány. Készített két billegővel járó órát is, a „cilindert” ő készítette először keményre edzett acélból.

A XVIII. század végére a rugós és súlymotoros órák úgy kialakultak, hogy a XIX. században már csak a tömeggyártás bevezetésére volt szükség. A teljesen új elveken alapuló időmérés — atomóra stb. — a huszadik század találmánya lesz.

Justin VuHiamy cilinderjáratú súlymotoros órája 1770-ből. Antiquarian Horlogy