Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A "nagy század" technikusai
Különleges Polhem találmány volt a „horogmű”. Kötélszállítás helyett a szerkezetbe szorosan egymás mellett fel-alá mozgó rudazatot épített, a rudakon levő horgokba akadtak az ércszállító vödrök. Ahogy a rudak függőlegesen mozogtak, egymásnak átadták a vödröket. Egy végtelen lánc azután a kiürült tartályokat az aknába visszavitte. Ez a mű 1693-ban épült és 1731-ig üzemben hagyták. A dugattyús szivattyúk bőrözött dugattyúi helyett Polhem fából esztergályozottat ajánlott, de kipróbálás után elhagyták, nem tömített eléggé. A Harz-hegység bányászai Polhem tanácsát követve különféle szerkezeteket építettek, és ezek még az 1760-as években is működtek. Ekkor egy részüket lebontották, de még a 90-es években is karbantartottak több „svéd konstrukciót”. Polhem egyik dédelgetett terve volt a vizet a bányából úgy felemelni, hogy nehézkes rudazatokat, bonyolult vödörláncokat stb. mellőzze. Berendezését, „szifonműnek” nevezte, ami sűrített levegővel nyomta fel a vizet a bányából. Lényegében a szódavizes üveghez hasonlóan működik. Egy tartályba erővíz ömlik, és kihajtja a levegőt, ami vízzel telt tartályba áramlik és a víz a levegő nyomásától felnyomul a felsőbb szintre. Polhemnek ez a szerkezete 1697-ből való, német látogatói modelljét elvitték a Harzba, de — a rendelkezésre álló irodalom szerint — nem helyezték üzembe. Mai alakjában, mint air lift ismeretes, és az olajbányászatban alkalmazzák. Hell léggépe már 1753-ban üzemben volt, s valószínűnek kell mondanunk, hogy a Harz hegység bányászai a magyar találmányt előbb ismerték. Az air lift magyar eredetét a szakirodalom — az amerikai is — elismeri. Polhem egyik látogatója, aki a Harzba a szifon modelljét elvitte, otthon vízoszlopos gépet is épített. A vízoszlopos gép a XVIII. század egyik, mondhatnánk szenzációs találmánya. A Harzban 1748-ban kezdték használni. Hell József Károly készített ez időben vízoszlopos gépet. Még a múlt század első felében is sok vízoszlopos gépet készítettek, a régi budapesti Műegyetemen a század végén is dolgozott ilyen gép, az egyetemi tanműhely szerszámgépeit hajtotta meg; örök kár, hogy senkinek sem jutott eszébe, hogy a páratlan technikatörténeti emléket megmentse. A vízoszlopos gép tulajdonképpen a gőzgéphez hasonlóan működik. Csövön lefelé ejtett víz működteti. Dugattyúja és szelepei vannak, a dugattyú fel-alá jár az U alakú csőben ingadozó víznyomásra. Alkalmas forgómozgás előállítására is, de inkább bányavíz emelésére használták. Berchtesgaden közelében Ilsankban a híres Reichenbach 1817-ben épített egy vízoszlopos gépet, amelyet 1927-ig szinte megállás nélkül üzemeltettek. Ma is megvan, tartalékban áll. Naponként 230 köbméter vizet emelt 356 méter magasra. Dugattyúja percenkint 2 és fél mozgást végzett. A század elején meggyorsították, percenként 6 lökettel járt, napi 600 köbmétert emelt. Az egyetlen, még ma is üzemképes vízoszlopos gép; a múlt század második felében még minden fizikai és gépészeti könyv tárgyalta ezeket az egyszerű, igénytelen, szinte elpusztíthatatlan szerkezeteket. 1710-ben Polhem nagyszabású szállítógépeket tervezett és épített; munkáját elismerték, jutalmazták, de ő maga 1716 után már nem maradhatott meg bányafőmérnöki állásában. Azok, akik a válláig sem értek, addig áskálódtak ellene, míg 214
