Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fizikusok - feltalálók
Természetesen az volna leghelyesebb, ha meg tudnánk mondani, ki, illetve kik találták fel a szóban forgó eszközt, például a távcsövet. A dolog azonban nem ilyen egyszerű. Könyvünkben ismételten rámutatunk, hogy valamely találmány szükségessége mindig bent van a kor levegőjében, sokan foglalkoznak vele; következésképpen többen jelentkeznek mint feltalálók. Tegyük fel azonban, hogy a feltaláló személye nem vitás, valóban legelsőnek szerkesztett meg egy gépet. Feltalálónak nevezhetjük-e ezt a kitűnő tudóst, ha találmányát íróasztalában őrzi? Semmiképpen sem. A találmány csak akkor tölti be hivatását, akkor viszi előbbre a fejlődést, ha felhasználásra kerül. Mondjuk ki nyugodtan: feltaláló az, aki saját találmányát közhasznúvá teszi azzal, hogy nyilvánosságra hozza. Kényesebb kérdés: milyen nemzetiségű a feltaláló? Az az ország mondja-e fiának, amelyben született? Hátha közben az országhatárok megváltoztak. Vagy az az ország vallhatja joggal magáénak, ahol nevelkedett? Ahol élete javát töltötte? Hátha nem érzett vele közösséget.... Úgy látjuk, leghelyesebb, ha a feltalálót, tudóst olyan nemzetiségűnek vesszük, amilyennek ő sajátmagát vallotta, ha ez egyáltalán megállapítható. Ezzel emlékének, szellemének adjuk meg a tiszteletet. Ezek után térjünk vissza a távcsőhöz. A távcső legrégibb nyomai Itáliába vezetnek. A nápolyi Giambattista della Porta (1538—1615) Magia naturalis c. művében sok érdekesség, különlegesség, legképtelenebb babona és helyes természetmegfigyelés mellett a sötétkamra és távcső is szerepel. Isaac Beeckman, a híres Descartes barátja, feljegyezte, hogy Johannes Jansen (Zachariasnak, a mikroszkóp feltalálójának fia) elmesélte neki: apja 1604- ben távcsövet készített egy 1590-es itáliai minta után. A távcsövön felirat jelezte, hogy 1590-ben készült. Több modem kutató úgy véli, a távcső feltalálójául Portát kell tekinteni. Porta távcsöve azonban nem vált közhasználatúvá, kétséges, hogy egyáltalán létezett-e? Az első kétségbevonhatatlan írásos bizonyíték, mely a távcső feltalálásáról szól, 1608-ból származik. Ekkor kért Hans Lippershey Hágában az egyesült németalföldi tartományok kormányzóságától a távcső gyártására 30 évi kizárólagos jogot. Kérését nem teljesítették. A dologban legérdekesebb, hogy Lippersheyt azért utasították el, mert találmányát nem találták újnak. Hét tagú bizottság vizsgálta felül az eszközt, és még tartott a vizsgálat, mialatt Lippershey újabb, ezúttal két szemre használható, binokuláris távcsövet mutatott be... Mindez persze nem zárja ki, hogy a távcső Itáliából került Hollandiába, de az is bizonyos, hogy egy hollandiai távcső 1609-ben visszakerült Itáliába és a velencei Signoriának 1000 zecchinóért — jó borsos áron — felajánlották megvételre. A távcsövet bemutató egyén valószínűleg a találmányért kért ilyen magas összeget, amit a velencei urak sokalltak. Felkérték Sarpi matematikust és Galileit, vizsgálják meg a műszert, és adjanak szakvéleményt... Galilei később így írt: „a dioptrika törvényeiből levezettem a távcsövet”, de ez nyilván nem így történt. Akármilyen éles elmével sem lehetett volna csupán spekulációval a távcsövet feltalálni. Bizonyos, hogy az elméleti kutatások később sokat javítottak a távcsövön, de az első lépést aligha az elmélet tette meg. Egyébként Galilei soha sem állította határozottan, hogy ő találta fel e fontos műszert. 152
