Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Jószerencsét!
útján kerültek ide. Ismeretes, hogy Germániában nem esik vas az égből, hanem a földből kell előbányászni.” Különösen érdekes, hogy Agricola nem bányász, hanem orvos volt. Ez a jelenség, hogy valaki szakmájától távol eső területen emelkedik ki, többször megismétlődik a tudomány- és technikatörténetben. A szászországi bányászattal kapcsolatosan a XVI. században egy nagy bányatűzről történik megemlékezés. Johannes Lindner — meghalt 1530-ban —, említi, hogy Zwickau környékén a nem nagy mélységben levő szénréteg meggyulladt, és senki sem tudta eloltani. Agricola is említi, hogy az ő idejében még égett a szén. 1844-ben egy merész vállalkozó — orvos volt — az égő szén fölötti területet megvásárolta, s azon üvegházakat állított fel. Délszaki növényeket, déligyümölcsöket telepített, majd a fia banánt, ananászt, kenyérfát, chinafát, kakaót stb. termelt és mesésen keresett rajta. Még trópusi akváriumot is berendezett a látogatók szórakoztatására. 1866-ban hirtelen végeszakadt a nagy üzletnek, a széntelep kimerült, a föld hűlni kezdett. 1882-ig még úgy-ahogy folytatták a kertészetet, ekkor azonban egy hatalmas jégeső az egész gazdaságot elpusztította. Agricola idejében, a XVI. században a felső-magyarországi bányák műszaki berendezései ugyanazok voltak, amilyenek leírását a De re metallicában olvashatjuk. Magyarországon a XV. század vége felé a bányászat nagy nehézségekkel küzdött. A felsőbb gazdag szintek kimerültek, az ezüstért, aranyért egyre mélyebbre kellett leszállni. Az akkori technika azonban ezt már alig-alig engedte meg, ihletve csak nagy beruházásokkal, emelkedő költséggel lehetett a bányákat megmenteni. Ehhez pedig hiányzott a pénz. Ne feledjük, hogy az 1400-as évek vége felé járunk, amikor a kapitalizmusnak csak némi nyomai vannak. Ennek — a nem egészen helyes kifejezéssel — korai kapitalizmusnak nevezett kornak néhány kiemelkedő egyénisége bányászattal szerezte hallatlan vagyonát. Bethlenfalvi Thurzó János, a középkor egyik legnagyobb bányatechnikusa és fémkereskedője 1492—-1494 között megvásárolta az Úrvölgyön és Besztercebányán levő rézbányákat. Több bányaüzemet összevont, műszaki berendezésekkel korszerűsített, erővíztavakat létesített, ahonnét a víz csatornákon ömlött a vízikerekekre s ezek hajtották a szivattyúkat, felvonókat, fújtatókat. Rokonságba került az augsburgi Fugger családdal, és így a magyarországi nemesfém és rézkivitel hatalmasan fellendült, anélkül, hogy ebből az országnak bármilyen haszna lett volna. Mohács már előrevetette árnyékát, de a bányaüzemek egyelőre dolgoztak. Mohács után a nemesfém és érckivitel nem szűnt meg. A bányászat-kohászat fejlődését Európában többször súlyos válságok zavarták meg. A XVI. században már a hanyatlás képével találkozunk. Egyik, de nem legutolsó ok az Afrika megkerülésével Indiába vezető út megnyitása volt (Vasco da Gama), amivel a török által veszélyeztetett, sőt megszállt Földközi-tenger keleti medencéje végképp kikapcsolódott a nyugat-európa—ázsiai forgalomból. A törökök 1517-ben Egyiptomot meghódították, ezzel a kelet felé vezető út lezárult. Egyidejűleg a mexikói ezüstbányák ontani kezdték az ezüstöt (hogy 149
