Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Jószerencsét!
kecskék futnak taposókerék belsejében. Ugyanitt romantikus-barokkos rajz látható: az argonautákat mutatja, amint Colchisban az aranymosást nézik. A finom humor is megcsillan a komoly könyvben. Egyik aranymosást ábrázoló képen faház ablakán pillanthatunk be, az ablak mögött szerelmespár enyeleg. A kilencedik fejezet a kohászati ismereteket közli. Nagy gépi meghajtású fújtatok szítják a tüzet, a kohók tetején füstfelleg gomolyog. A szép rajzokon a fújtatok részletei a legkisebb csavarig láthatók. A kohósítással kapcsolatos műveletek, a kemenceépítés, az anyag előkészítése, falazás, begyújtás, csapolás, gépkalapáccsal történő' nyújtás, lapítás művelete könnyen, világosan áttekinthető. A higannyal történő foncsorítás lepárlóedényei, az azokat készítő keramikusműhelyek munkája is megtalálható ebben a fejezetben. A tizedik és tizenegyedik fejezet a fémkohászat fogásait tárgyalja. Itt már műhelydarut is látunk, a kemencefedelet daruval emelik. A tizenkettedik fejezetben a vegyszerek, szóda, só, vitriol stb. gyártástechnológiáját mutatja be. A könyv végén a latin kifejezések német jelentését és magyarázatát találja az olvasó. Érdekes és fontos rész, mert kulcsot ad más, régi bányászati és kohászati könyvek megértéséhez. Agricola többször szól a magyar föld gazdagságáról. Selmecbánya, Besztercebánya, Úrvölgy, Körmöcbánya bányászai ugyanazokkal a módszerekkel dolgoztak, mint a szászországiak. Megállapítható, hogy Agricola egy eddig ismeretlen magyar bányász szakemberrel levelezett. Ettől tudta meg a magyar bányák gazdagságát, milyen zúzóműveket, szellőztetőgépeket, szivattyúkat és kohókat használtak hazánkban. Meglepően sok magyar adat és vonatkozás bukkan elénk a könyvből. A harmadik oldalon például Freiberg mellett említi Schemnic-et (Selmecet). Körmöcbányának gazdag aranyteléreiről, 96 lóval hajtott lójárgányos többlépcsős szivattyúiról elismeréssel szól. A körmöci érczúzómű és az úrvölgyi feketeréz előkészítő munkáját bemutató rajza számunkra különösen érdekes. Agricola messze járt az alkímiától. Természetesen nem tudományos meggyőződése miatt, hanem azért, mert — nem érdekelte. Ő kohászati értelemben volt alkimista, amit úgy kell érteni, hogy az aranyban szegény ércek kitermelésével és feldolgozásával sokat foglalkozott. Ismerte az antimont, tudta, hogy az ötvözeteket megszínezi és azért az aranykiválasztásban akarta felhasználni. Nemcsak ő, minden alkimista fontosnak ítélte az antimon szerepét a kohászatban, a „transzmutáció ”-ban (transzmutáció = fémek átalakítása). Elsőnek írt a „kövesedés” folyamatáról, és ezzel az ókori, középkori spekulációk helyett tudományos elméletet próbált felállítani. De Natura Fossilium (Kövületek természetéről) című kisebb munkája az első tudományos ásványtan, ezért nevezték és joggal nevezhetjük mi is „az ásványtan atyjának”. Felismerte a kőzetek pusztulásának folyamatát, tudta, hogy a homokkő apróra morzsolódott ásványok újracementeződése útján keletkezett. A hő és nyomás átalakító hatását még nem ismerhette fel. A germán hősmondák csodás hatású acélkardjait a középkorban égből hullott vasból kovácsolt fegyvernek tartották. Agricola a germán hősi mítoszok ellen csak annyit jegyzett meg hűvösen, hogy „A mesés germán kardpengék arab kereskedők 148