Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Művész mérnökök
Fontana még több más nevezetes munkát végzett. Részt vett a templom kupolájának építésében, kiásott és helyére állított három ugyancsak egyiptomi eredetű oszlopot. Az egyik, az ún. lateráni obeliszk a Tiberis partján mélyen a földbesüllyedve hevert. Kiásásakor csupán a víztelenítő szivattyúk hajtásához 300 embert kellett munkába állítani. Fontana tervezte a vatikáni könyvtár épületét. Ő építette az Aequa Felice vízvezetéket, megtervezte a nápolyi kikötőt. V. Sixtus pápa halála után kegyvesztett lett, ekkor Nápolyba költözött, vízlevezetési munkákkal, tengerparti utak építésével, a királyi palota tervezésével foglalkozott. 1607-ben halt meg. Dürer kora Albrecht Dürer (1471—1528) a legnagyobb művész-mérnökök egyike, festő, grafikus, szobrász egy személyben, azonkívül szakíró. Magyar származású német mester volt. Nagyapja a magyarországi Ajtós községben (Gyula közelében) ötvösmesterséget gyakorolt. Feltehetően neve is Ajtósi vagy Ajtós lehetett. A nagy Dürer apja vándorútján Nürnbergbe került, és ott megtelepedett. Magyar nevét németre változtatta, felesége Holper Borbála volt, gyermekük a világhírű Albrecht. Albrecht Dürer is ötvösmesterséget tanult; inasévei leteltével vándorútra kelt, Strasbourg-ban, majd Kolmarban dolgozott, később Baselben és Velencében. Festett, vésett, rajzolt. Hazatérése után műhelyt nyitott. Kora legkitűnőbb erődítménytervezőjének ismerték. Ő építette Nürnberg védőfalait, tornyait. Egyik nagy műve a testek arányairól halála után jelent meg 1528- ban, másik könyve „A festészetről” szól, ebben a színekről, árnyékokról, távlattanról, arányosságról írt. 1507-ben Velencéből hazatérve nagyobb szabású technikai feladatokkal is foglalkozott. Erődítési rendszerének lényegét 1525-ben kiadott „Várak és városok megerősítéséről” szóló műve tárja elénk. Dürer a bástyákat lekerekítette, ezzel a becsapódó ágyúlövedékeket „geller”-re kényszerítette. Erődítési rendszere korának minden várépítészére hatott. Még a XVIII. század végén, sőt a XIX. században épült erődökben is felismerhető a Dürer-féle rendszer egyik-másik vonása. A Dürert követő idők egyik nevezetes erődítményépítője a firenzei Buonaiuto Lorini volt. 1592-ben kiadott Delle fortificazioni című művében az erődítéssel kapcsolatos építkezési feladatokat is tárgyalta. Leírta például egy markolódaru szerkezetét. Elvileg a mai markolókotrókhoz hasonlított, csak persze nem gépi, hanem emberi erővel dolgozott. Lorini éveket töltött hadiszolgálatban, várak ostroma és építése közben sok tapasztalatot gyűjtött. Sokféle gépezet között leírta a fogasléces emelőt. Ez a ma is jól ismert kézi emelő egyik őse. (Nálunk „hévér”-nek, „hébér”nek nevezték a cséplőgépek körül foglalkozók, minden gőzlokomobilhoz és cséplőgéphez elengedhetetlenül hozzátartozott.) A sáncok építése során kitermelt nagy mennyiségű föld szállításáról értekezve leírta a kötélpályát. Szólt még a lőpor- és gabonamalmokról, pontonhidakról, összerakható ostromlétrákról stb. 123
