Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Művész mérnökök
Akárhány nagyszabású munka inkább a munka megszervezése miatt vált érdekessé. A barokkba forduló reneszánsz idó'k legnagyobbszabású és mondhatni legérdekesebb műszaki vállalkozása a híres vatikáni obeliszk ledöntése, szállítása és újbóli felállítása volt. Itt sem alkalmaztak új találmányt, a vállalkozás azért érdekes, mert századokkal eló're mutatott, hogyan lehet és kell a munkát megszervezni. A vatikáni obeliszk a műszaki munka organizálásának ragyogó példája. Arra is példa, mennyire fel lehet kelteni a tömegek érdekló'dését a nagy és érdekes munkák iránt. Senki sem tudja pontosan, hogy az egyiptomiak és rómaiak hogyan mozgatták és állították fel obeliszkjeiket. Amikor a reneszánsz építkezései során nagyszabású városrendezéseket hajtottak végre, V. Sixtus pápa elhatározta, hogy az Egyiptomból a rómaiak által Rómába vitt oszlopot a Szent Péter templom eló'tti tér közepére állíttatja. A munkát a kor egyik legjobb mérnöke, Domenico Fontana (1543—1607) hajtotta végre. A munkáról Fontana könyvben számolt be, mely 1589-ben jelent meg. A pápa Fontanával egyidejűleg még két neves római építészt is meg akart bízni a munkában való részvétellel, de Fontana a segítséget elutasította azzal, hogy jobb, ha egy ember vállalja az egészet, így a feleló'sség is az övé lesz. A megbízást ő kapta meg. Fontana azzal kezdte, hogy megmérte az oszlopot, megvizsgálta anyagát, megmérte (hasonló kőanyag segítségével) a fajsúlyát és kiszámította az oszlop súlyát. Ólomból megöntették az oszlop modelljét, és az egész munkát asztalon, kicsiben, emelőgép, csörlő stb. modellekkel megtervezte. Flatalmas ácsmunkát kellett végezni az obeliszk szállításához és felállításához. Kötélverőknél 10 cm vastag köteleket rendelt, a csigákat lovakkal és emberekkel hajtott csörlők húzták. A kötelek, pallók, gerendák ütemes mozgását trombitajelekkel indították és állították meg. Minthogy a nagyszabású látványosságtól Róma népét nem tilthatták el, kihirdették, hogy a helyszínen kivégzik, aki hangos beszéddel a munkát zavarja. Nagyobb nyomaték kedvéért a hóhér állandóan készenlétben a helyszínen tartózkodott. Az ácsok védősisakot hordtak, ami annál figyelemre méltóbb, mert még ma is temérdek fejsérülés történik az építkezéseken a védősisak mellőzése miatt. Az új felállítás helyén az alapozás alá cölöpöket vertek, hogy a későbbi süllyedésnek elejét vegyék. Az oszlopnak bronzból öntött alapot készítettek. A döntés helyétől a felállítás helyéig enyhén lejtős gerendaállványzatú utat készítettek, ahol az oszlop óriás görgőkön mozoghatott. Az obeliszket végül vastag pallókkal körülburkolták, nehogy sérülés érje, vagy eltörjön. Óriási embertömeg gyűlt össze a munkánál. A nézők között állt egy Bresca nevezetű sanremói hajóskapitány, aki észrevette, hogy az óriási terheléstől a kötelek nyúlni kezdenek és az oszlop egyensúlya már-már meginog (a szokatlanul vastag kötelek nyúlását ugyanis Fontana nem tudta előre számításba venni); félni lehetett az oszlop visszadőlésétől. Bresca — figyelmen kívül hagyva a szigorú előírást—elkiáltotta magát: „Aequa alie corde!” Vizet a kötelekre! Fontana tudta, hogy bölcs tanácsot kapott, lelocsoltatta a köteleket, mire azok összehúzódtak és az obeliszk helyére zökkent. 122
