Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Művész mérnökök
lövedék parabolapályán halad. Azt hitték, a ferdén kilőtt lövedék egy ideig egyenesen halad, majd félkör alakú ívre lehajolva a földre zuhan. A parabolapályát Galilei fedezte fel a szabadesés elméleti tanulmányozása során. A lövedékek pályájának tanulmányozása, a ballisztika tudományos kialakításához, végsősoron a szabadesés és mozgás törvényeinek, a dinamika kutatásához vezetett. Olasz, francia, angol akadémiákon és egyetemeken neves fizikusok foglalkoztak a tüzérség tudományos fejlesztésén. Az akkori — és még jóval későbbi — tudósok az ágyúban „komplex” problémát láttak. Az öntés, fúrás, a lőpor és az ágyú kezelése, szállítása, a lövésszaki kutatások sok problémát vetettek fel. Akárcsak napjainkban, amikor a mesterséges holdak és bolygók felbocsátása ugyancsak hatalmas matematikai, fizikai stb. tudományos apparátus megmozgatását kívánja. A rakéta-technika, űrhajózás tudományos alapjait a középkor végi, illetve reneszánsz mérnökök ballisztikai tanulmányai készítették elő. A legfőbb tanácsadó még mindig a tapasztalat volt. Falak lövetésekor például tapasztalatból tudták, ha a becsapódások háromszög csúcspontjain történnek, a fal gyorsan leomlik. Ezt a védők is tudták, ezért a várfalakat egyre alacsonyabbra építették és előretolt erődítményekkel igyekeztek az ellenséget messzebb tartani a falaktól. Kialakultak a sokszög- és kör alakú erődítmények; a hátrafelé kissé lejtősödő falak a becsapódás hatását csökkentették, a falak egyre inkább belesimultak a terepbe. Az új erődítéstechnika — olasz erődítési módszer néven ismeri a hadtörténelem — egyik legfőbb teoretikusa ugyancsak Martini volt. Alul erősen vastagított falakat épített. Eredetileg festőnek készült, majd szobrász és építész lett. Az urbinói udvarban élt. Gazdája, Federico herceg, műkedvelő matematikus és építész nagy szakkönyvtárat tartott, ahol a derék Martini kedvére búvárkodhatott. Itt szerezte elméleti ismereteit, amit saját gyakorlatával kiegészített. Michelangelo és a nagy kupola A késői reneszánsz időknek Leonardóhoz hasonló sokrétű művész-mérnöke Michelangelo Buonarotti (1475—1564). Kortársak voltak, de nem nagyon szívelték egymást. Nagy művészekkel ez megesik. Michelangelo a nagy építkezések, a művészetkedvelő és háborúkat viselő reneszánsz pápák idejében Rómában élt. A klasszikus Róma nagy épületei, cirkuszok, fürdők akkor már régen romokban hevertek, az épületmaradványokat századokon át építőanyagbányának tekintették, ahonnét faragott köveket, bronz és vaskapcsokat, lépcsőket, szobrokat hordtak el. A hajdani Róma nagy építkezéseit csak erős, központi hatalom tudta volna folytatni, ez pedig hiányzott. A pápák építkezései nem közcélúak (vízvezeték, csatorna), hanem elsősorban egyházi jellegűek voltak. Michelangelo hatalmas freskói, szobrai, költeményei tipikus reneszánsz alkotót mutatnak. II. Gyula pápa szolgálatában a pápai állam városainak megerődítésével foglalkozva hadmérnöki munkákat végzett. Szoborműveihez és a nagy építkezé-120
