Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Művész mérnökök
zenekarban szerepelt, verseket írt, részt vett a milánói dóm építésében, az Arzenál sokféle munkájában. Tizenöt évi milánói tartózkodása alatt festette az Utolsó vacsora ugyancsak világhírű freskóját, irányította a Martesa-csatorna építését, számtalan építkezést megkönnyítő gépezetet épített és tervezett. 1499-ben a franciák elfoglalták Milánót, a város ura északra menekült, Leonardo pedig Pisa városába, majd Velencébe utazott, s alkalmi, főleg vízépítési munkákkal foglalkozott. Velencei idejében felajánlotta szolgálatát II. Bajazid török szultánnak. Velence mindig szoros diplomáciai kapcsolatot tartott a török birodalommal — hacsak éppen nem háborúztak —, s Leonardo remélte, hogy a szultántól megbízást kap. Nem zavarta, hogy a török szultán Európa ellen feni kardját. Az ajánlkozó levélből kiderült, hogy Leonardo a szultánnak mecsetek, szélmalmok, kőhidak építését ajánlotta, ígérte, hogy nagyteljesítményű szivattyúkat épít, és mint legérdekesebbet említette, hogy 240 méter fesztávolságú hidat épít az Aranyszarv tengerszorosra. Ilyen nagy híd építését elvállalni, amikor a mélyépítés technikája eléggé kezdetleges volt, a drótkötelet és rácsos acélszerkezeteket nem ismerték, nagy önbizalomra vall. Leonardo nem került a szultán udvarába, miért, miért sem, nem tudjuk, írás nem beszél róla. Hogy mennyire „benne élt” Leonardo korának technikai világában, mutatja egy levele, amit 1481-ben ír Lodovico Sforzának (akit barna arcszíne miatt neveztek „il Moro”-nak, mórnak, azaz szerecsennek): 1. Vállalja — írja —, hogy könnyű, erős, hordozható hadihidakat szerkeszt, ezekkel az ellenséget üldözni lehet és alkalmasak menekülésre is. Ismer tűz és más kártevés ellen biztosított hidakat, ezek egyszerű darabokból összeállíthatók; azt is tudja, hogyan kell felgyújtani, elpusztítani az ellenség hídjait.. .Leonardo ezen tervei inkább a technikai képzelőerő gazdagságára, mint a kivihetőségrevallanak. A hadihidak szállítása minden időben nehéz feladat volt. 2. Ért hozzá, hogy erődítmények ostromakor hogyan kell a védőárkokból a vizet levezetni, miként lehet ostromfedeleket, létrákat készíteni. Leonardo — biztosra vehetjük — nem gondolt a vad, ember ember elleni küzdelemre, ami erődítmények megrohanásakor zajlik. Őt csupán a technikai feladat érdekelte. Az erődfalak megmászására szolgáló eszközökkel kapcsolatban sem gondolta, milyen érzés lehet az ingadozó ostromlétra szédítő magasságában puskatűz, nyíllövések és forróvíz ellenében továbbhatolni a mellvéd felé. Gondolt a védelemre is. Lerajzolta, miként lehet ostromlétrákat a falaktól eltaszítani, leírta, hogyan kell a védőket megvesztegetni, és egyidejűleg tanácsot adott a veszélyes üzenetváltások stb. megakadályozására. 3. Módszerei vannak — írta — az erődítmények elpusztítására. Aknákra gondolt, amelyeket a várfalak alá hajtva és puskaporral megtömve a tornyokat, falakat ledönthetik. Aknák ásása nem könnyű, a reneszánsz idejében különösen nehéz lehetett. Leonardo arra is gondolt, hogy az ostromlott város közelében folyó vizet felduzzasztja és bezúdítja a várárokba, és ezen át az erődbe; és megfordítva: a vár körüli terep elárasztásával a védő megközelíthetetlenné teheti magát. 4. Módszereket ismerek — írta továbbá — ostromágyúk készítésére. Ezek az ellenséget lövegtűzzel elárasztják, nagy füstöt fejlesztenek, s a védőket rémületbe ejtik. 8* 115
