Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)
I. rész. A címer
A heraldikai irodalom kialakulásával szükségessé vált, hogy a címerpajzs borításait színezetlen rajzon is jelölni lehessen. Többféle színjelölő eljárást dolgoztak ki. Közülük a XVII. században élt Silvester Petra-Santának a módszere terjedt el a legjobban, s gyakorlatilag kiszorította a többit. Ez eljárás szerint a vöröset függőleges, a kéket vízszintes, a zöldet (heraldikailag) jobbról bal felé haránt húzott, a feketét egymást keresztező függőleges és vízszintes vonalazás jelzi. A bíbort balról jobbra haránt húzott vonalak, a fémek közül az aranyat pontok, az ezüstöt üres mező mutatják. A mesteralakok A pajzson előforduló képek két nagy csoportra oszthatók: a) a mesteralakok (heroldalakok) a pajzs szabályos mértani vonalakkal való felosztása útján jönnek létre (egy kiváló német heraldikus ezért szellemesen euklideszi heraldika cím alatt tárgyalja őket); b) címerképek néven említjük mindazokat a címerpajzsra került bármilyen ábrázolásokat, amelyek nem mesteralakok. (Az egyszínű tarpajzsot mesteralaknak szokták tekinteni.) Mind a mesteralakok, mind a címerképek különkülön és együtt is szerepelhetnek. A mesteralakoktól egyes heraldikusok megkívánják, hogy érintkezzenek a pajzsszegéllyel. A keresztek legnagyobb részénél ez a feltétel nem valósul meg, de geometriai alakzatok, így egyes szakkönyvek mesteralakoknak, mások címerképeknek tekintik őket. Mi - a magyar heraldikai irodalom hagyományait követve a mesteralakokkal együtt fogjuk őket röviden bemutatni. A pajzsot leggyakrabban egyenes vonalakkal osztják, de előfordulnak homorú, domború, hullámos, lépcsős, fogas, fodros stb. osztóvonalak is. Utóbbiak a mesteralakoknak szinte végtelen s gyakorlatilag rendszerbe foglalhatatlan kombinációját hozhatják létre. Itt csak arra szorítkozhatunk, hogy 25
