Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)

I. rész. A címer

nálható fel kormeghatározásra, amennyiben az illető pajzstípus használatba vétele előtti időszakot kizárja. (így például a tárcsapajzs elképzelhetetlen a XII. században.)

A pajzs többnyire egyenesen áll, a középkori pecsétábrázolásokon, összetett címerpajzsoknál (több pajzs együttes szerepeltetésénél) azonban olykor jobbra vagy balra dőlt helyzetben is előfordulhat. E helyzeteknek nincs jelentőségük. Ezzel szemben a felfordított pajzs az illető család kihalását jelenti. Több pajzsot nemcsak egymás mellé, hanem egymásra téve is lehet ábrázolni. Persze ennél a megoldásnál az alulra került pajzs - vagy pajzsok - ábrázolásainak egy része nem látható. Két pajzs egymásra helyezésénél az alsó, nagyobb felületű pajzsot nagy pajzsnak nevezzük (a régi szerzők öreg pajzsnak mondják), a felülre kerülő kisebb pajzs a boglárpajzs. A magyarállami ún. középcímernek 1915. évi szabályozása során a nagypajzsba került Dalmácia, Horvátország, Szlavónia, Erdély, Bosznia és Hercegovina, valamint Fiume címere, míg a boglárpajzsot a magyar állami kiscímer foglalta el (13. ábra). Három egymásra helyezett pajzs esetében az alsó a nagypajzs, a középső a boglárpajzs, a felül fekvő, legkisebb a szívpajzs. Az elnevezések tekintetében azonban bizonytalanság uralkodik, mert van szerző, aki a középsőt nevezi szívpajzsnak és a legkisebbet boglárpajzsnak, sőt nagypajzs-középpajzs szívpajzs megnevezésekkel is találkozhatunk. Az 1915. évi címer-21