Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)
II. rész A magyarországi címerhasználat története
rat résztvevői ellen fellépőket fenyegette, jó politikai fegyvernek ígérkezett a földesurakkal szemben is. Érdekes, hogy Dózsa „kereszteseinek” a jelvénye a parasztháború leverése után is tovább élhetett a magyar parasztság tudatában, s amikor később, 1631-1632-ben újabb parasztmegmozdulásra került sor, ennek résztvevői éppen Dózsa kereszteseinek azt a zászlaját ragadták fel, amelyet a ráckevei templomban őriztek. E jelvény körülhordozása és lelkes fogadtatása a gönci táborban azt szimbolizálta, hogy az 1631-1632-es parasztfelkelők Dózsa kereszteshada utódjának vallották magukat több mint egy évszázad távlatából is. Napjaink heraldikája A heraldikai reneszánsz nemcsak napjaink városcímereinek a népszerűségében figyelhető meg, hanem a kultúra számos más területén is. Csanádi Imre hosszú strófákat írt Esze Tamás armálisáról, Szécsi Margit Új heraldika címen adott ki kötetet, s hogy a költőnő kedveli az e körből merített motívumokat, Címer című verse is bizonyítja. De Garai Gábor is Kezed címerével címszó alatt emlékezik elhunyt barátjára és pályatársára. Címerek mosolyognak ránk a postabélyegekről, borosüvegek címkéjéről, olykor még az utcai plakátokról, sőt a sportolók melegítőjéről is. Számos múzeum állít ki címeres kályhacsempéket vagy egyéb tárgyakat, címerek díszítik a villamosok és az autóbuszok oldalát, sőt - mint a simontornyai vár kapuján az ősi erősség tulajdonosainak ügyesen elrendezett címerei bizonyítják - a heraldikai motívumok a helyreállított régi műemlékek díszítésére is kiválóan alkalmazhatók. A több száz éves kifejezésmód megújításában rejlő lehetőséget humoristáink is kihasználják. Kaján Tibor tréfás fantáziacímerének pajzsán a nagyszerűen elegyített hagyományos címerkép-ábrázolás és a söröskorsók együttese kitűnően alkalmas a humorkeltésre. E heraldikához jó érzékkel nyúló rajzolónak még arra is volt gondja, hogy a pajzs legfontosabb címerképét sisakdíszként alkalmazva megismételje, és a pajzs alá helyezett szalagra a sör gyártóhelyét megnevező jelmondatot komponáljon (100. ábra). Amennyire jólesik egy-egy helyesen megválasztott heraldikai ábrázolásban gyönyörködni, olyan bosszantóak azok a 124