Kalmár Péter: A kétezer éves papír - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1980)
Többet, jobban
dörben ide-oda vezettek, széttapostatták. A szalma rothasztását levegőn folytatták, majd újra ökrös tapostatás következett, végül az anyagot lyukacsos zsákokba rakták, amelyeket folyóvízben áztattak, s így kimosták a masszából a meszet. A zsákok kipréselése után egyenletes szalmaanyagot kaptak, ebből készítették a rizspapírt. Szinte valamennyi európai országban foglalkoztak a szalma papírkészítés céljára való felhasználásával. így volt ez I. (Nagy) Péter Oroszországában is. I. Péter, miután 1703-ban Pétervárat megalapította, majd 1712-ben Oroszország fővárosává tette, merkantilista politikája szellemében számos iparfejlesztő intézkedést tett. így egyebek között a Ligovka folyó melletti Krasznoje Szelóban kincstári papírkészítő és szalmaszecskázó manufaktúrát létesített. Itt elsősorban patronpapírt — töltényhüvely készítéséhez szükséges papírt — állítottak elő. Az üzemet először dudorovkai, majd Krasznoje Szeló-i malomnak nevezték. Ez a krasznogorodi gyár őse, amely jelenleg a leningrádi papíripari kutatóintézet kísérleti üzeme. Az I. Péter ösztönzésére alapított papírmalmok nagy része azonban nem sokáig működött. Az állam ingyen adta bérbe e műhelyeket, ezért haszna nem volt. A bérlők üzemeltetők, vállalkozók voltak, akik a papírmalmok üzemben tartásáért fizetést kaptak, ám ők sem gazdagodtak meg a „papírcsináláson”, mivel a papírt abban az időben nehezen tudták eladni. Moszkvától 300 versztnyire, Bogorodszkoje helységben egy Barfuss nevű külföldi mester az 1700-as évek elején engedélyt kapott ugyan az általa készített papírok szabad áron történő értékesítésére, de ezáltal sem növekedhetett lényegesen a kereslet, és ezért — feltehetőleg — az önköltség csökkentése és a rongybeszerzési nehézségek miatt a szalmafelhasználás bevezetésén kezdett fáradozni. Saját költségére épített egy gyárat, ahol szalmát vágtak, amint erről egy újabb feliratában beszámolt, de halála megakadályozta úttörő jellegű kezdeményezésének folytatásában. A malom — amely addig is csak fáradhatatlan mesterének áldozatkészsége révén üzemelhetett — Barfuss halála után valószínűleg gazda nélkül maradt. A rongy helyettesítésének gondolatát Réaumur, a híres természettudós is felvetette. 1719-ben a párizsi akadémián 56
