Kalmár Péter: A kétezer éves papír - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1980)
Egy csodálatos anyag születése
Egy csodálatos anyag születése Az íráshordozók története Az írást, a gondolatok rögzítésének sokáig szinte egyetlen módját, mintegy 5000 éve használja az emberiség. Az írás előzményei egészen az ősember koráig nyúlnak vissza. A kőkorszakbeli emberek barlangrajzai, sziklaképei a környező világot ábrázolták. Őseink lerajzolták az állatokat, a villámot, amelytől féltek, megörökítettek, „leírtak” egy-egy izgalmas vadászjelenetet is. A korai kőkorszak barlangrajzai még meglehetősen természethűek voltak, később, az átmeneti kőkorszakban, majd az újkőkorszakban mind egyszerűbbé, elvontabbá váltak. Az első, általunk írásnak nevezett jelrögzítési rendszer, a képírás ily módon tehát az ősközösségi társadalomban élő ember egyre jelképesebbé váló sziklafestményeiből származtatható, ha nem is közvetlenül. Az első íráshordozó tehát a kő volt. Először természetben fellelhető formájában használták fel, később pedig már külön e célra megmunkálták. A kő megmunkálásához megfelelő szerszámokra is szükség volt. Ezek kialakításában óriási változást hozott a fémek megismerése. Az ember az i. e. IV. évezred elejétől tud rezet olvasztani, egy évezreddel később pedig a kőszerszámok jelentős részét bronzból készült eszközökkel váltotta fel. Azokon a helyeken, ahol a kőhöz nehéz volt hozzájutni — elsősorban a Tigris és az Eufrátesz völgyében, de más sík területeken is —, agyagtáblákat használtak az íráshoz. A nedves agyaglapba karcolták bele az írástudók a megörökítendő gondolatokat, és a táblákat a napon kiszárították vagy kiégették. 8
