Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Március
Március 27 Előbb fedezték fel a Napban... A hélium nevű, a nemesgázok csoportjába tartozó elemet előbb fedezték fel a Napban, mint a Földön. Ennek a különös esetnek a magyarázata a következő: 1870-ben Norman Lockyer (1836—1920) angol csillagász a Nap színképét vizsgálta, s egy olyan vonalat talált, amelyik egyetlen ismert földi elem színképvonalával sem esett össze. Merészen feltételezte, hogy ez olyan elemtől származik, amely a Földön nem fordul elő, s a Nap görög istenének, Héliosznak a nevéről héliumnak nevezte el. Színképelemzéssel már korábban is felfedeztek elemeket, de ezeket aztán kémiailag is előállították, kézzelfoghatóvá tették. Erre a héliumnál nem volt mód: létezését csupán egy színképi vonal támasztotta alá. Aki akarta, hitte, aki nem akarta, nem hitte. Utóbbiak voltak többségben. Szegény Lockyert nemegyszer csúfolódva emlegették az ő héliumával. Negyedszázadig kellett várnia, míg a hélium a Földön is előkerült. Még jó, hogy fiatal, csupán 34 éves volt 1870-ben, így megérhette, hogy igaza bebizonyosodott 1895. március 27-én. Ekkor számolt be a londoni Kémiai Társaságban William Ramsay (1852—1916) angol tudós arról, hogy a cleveit nevű urántartalmú ásványból savas kezeléskor gáz szabadul fel, amelyet felfogott és megvizsgált, s a színképelemzés bebizonyította, hogy azonos a Napban talált héliummal. Nemsokára kiderült, hogy a levegőben is van hélium. Iparszerűen is előállították. A hidrogén után a legkönnyebb elem. Mivel könnyebb a levegőnél, és nem robbanékony, mint a hidrogén, léghajók töltésére alkalmazták. Kémiai, fizikai és orvosi kutatásban is sokszor használják a tiszta héliumot. A termonukleáris fúzió, a hidrogénbomba azon alapul, hogy hidrogénatomokat héliummá egyesítenek. Ez a reakció játszódik le folyamatosan a Napban is, ez szolgáltatja a Nap energiáját. Sz. F.
