Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Március
Március 19 A cukorbetegséget régóta ismerik az orvosok. Azt is felismerték, hogy ennek a súlyos testi leromlást, majd halált okozó betegségnek a fő tünete az, hogy cukor jelenik meg a vizeletben. Innen ered a betegség elnevezése is. A betegség okát azonban nem ismerték, és csak a múlt század utolsó éveiben gondoltak arra, hogy anyagcsere-betegségről van szó. Ebben az időben ismerte fel az orvostudomány bizonyos mirigyek szerepét az anyagcsere szabályozásában. Melyik mirigy lehet vajon a „bűnös”? 1889-ben két német kutató tollából jelent meg az első olyan közlemény, amely a hasnyálmirigyet fogta gyanúba. Egy francia kutató 1893-ban azt írta, hogy talán a hasnyálmirigy ún. Langerhans-szigetei termelik azt az anyagot, amely a cukor-anyagcserét szabályozza. Egy angol kutató 1916-ban ,,inzulin”-nak nevezte el ezt a feltételezett anyagot. Megtalálása John Macleod és munkatársai nevéhez fűződik. John James Richard Macleod 1876-ban született Skóciában. Már egyetemi hallgató korában az anyagcsere-betegségek kötötték le figyelmét, diplomájának elnyerése után pedig egész életét a cukor-anyagcsere kutatásának szentelte. Első, ezzel kapcsolatos munkája 1905-ben jelent meg, s ezt vagy 50 további közlemény követte. Pályafutása az USA-ban, majd Kanadában ívelt magasra. 1918-ban meghívták a torontói egyetem élettani tanszékének vezetésére, s élete végéig — 1935. március 19-én halt meg — ott dolgozott. Kiváló előadó és tudományszervező volt. Intézetében mintaszerűen irányította a kollektív tudományos kutatást. Fő célja a cukor anyagcseréjét szabályozó hormon felderítése, előállítása volt. Két tehetséges munkatársát, Frederick Trant Bantinget és az akkor még orvostanhallgató Charles Bestet vonta be az inzulinkutatásba. Ekkor már közismert volt, hogy ha egy kísérleti állatból (a kísérletek általában kutyákon folytak) eltávolítják a hasnyálmirigyet, az állat cukorbajban pusztul el. A hormont azonban nem tudták megtalálni. A Macleod irányításával dolgozó kutatók mintegy két évig tartó megfeszített munka eredményeképpen sikert értek el! Macleod és Banting 1922 februárjában jelentette be a nagy felfedezést: sikerült a kutyák hasnyálmirigyéből olyan kivonatot készíteniük, amely a cukorbeteggé tett állatok életét megmentette. Megvolt tehát az inzulin, ha még nem is tiszta formában. Felfedezésüknek olyan óriási jelentősége volt (hiszen az inzulin felfedezése reményt adott sok millió cukorbeteg életének megmentésére), hogy már a következő évben, 1923-ban Nobel-díjjal jutalmazták a két kutatót. Az inzulint tiszta formában 1926-ban állította elő John Jacob Abel. Ekkor indult diadalútjára az emberek gyógyításában. Sz. S.
