Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Febuár
Február 19 Az ionok „törzsfőnöke ii L ш Vv Vх -л ; A-Wv?1*.. Miért vezetik bizonyos anyagok oldatai az elektromos áramot, mások meg nem ? Miért érvényesek bizonyos anyagok oldataira a gáztörvények, másokra meg csak meghatározott tényezőkkel való szorzás után ? A múlt század második felében ezek és ehhez hasonló problémák foglalkoztatták a kémikusokat. Már régebben feltételezték, hogy az elektromos erőknek szerepük van a vegyületek legkisebb részének összetartásában. Ebben az esetben azonban elektrolíziskor energiának kellene fordítódnia ezeknek az erőknek leküzdésére, a molekula felbontására. Ezt az energiaveszteséget viszont nem sikerült kimutatni! Végül mégis megszületett a válasz, amelyet a svéd Svante Arrhenius adott meg, aki 1859. február 19-én született Svédországban. Már gyermekkorában kitűnt a matematika és fizika iránt mutatott érdeklődésével. Egyetemi tanulmányait Uppsalában végezte, és 1884-ben itt szerzett doktori címet. Disszertációjában meghirdette az elektrolitikus disszociáció elméletét. E szerint bizonyos anyagok, az ún. elektrolitok oldáskor az oldószer hatására pozitív és negatív elektromos töltésű részekre, ionokra esnek szét, anélkül, hogy a folyamathoz elektromos áramra lenne szükség. Ezzel az elmélettel a problematikus jelenségeket meg lehetett magyarázni, s helyességét később az atomszerkezeti kutatások is igazolták. Mint minden új nézet, Arrheniusó sem terjedt akadálytalanul. Disszertációját csak a leggyengébb minősítéssel fogadták el. Később lettek hívei, akik kezdték nézeteit elfogadni, de azért sokáig ,,az ionok vad törzsfőnökének” csúfolták. A stockholmi műegyetem fizikai tanszékére hívták meg. 1903-ban neki ítélték a kémiai Nobel-díjat. 1905-ben a svéd Akadémia Nobelről elnevezett kutatóintézetének vezetésével bízták meg. Élete későbbi szakaszában kémia helyett inkább kozmikus fizikával foglalkozott, nem túlságosan sok eredménnyel, öregkorában filozófiai tárgyú könyveket is írt. 1927-ben hunyt el. Sz. F.
