Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Febuár
Február 17 A Párbeszédek az okról, elvről és egyről szóló dialógusokban, amelyet 1584-ben nyomtattak ki Londonban, Teofilo — az a szerepló', aki a szerző véleményét fejti ki — az ötödik beszélgetésben így szól: „ . . . a világegyetem egy, végtelen, mozdulatlan . . . Nincs térbeli mozgása, mert nincs semmi rajta kívül, ahová mehetne, hiszen maga minden. Nem keletkezik . . . hiszen magába foglal minden létet. Nem múlik el; mert nincs más, amivé átváltozhatnék . . .” Ugyanabban az évben, és szintén Londonban hagyta el a sajtót egy másik mű, Párbeszédek a végtelenről, a világegyetemről és a világokról. Ebben Filoteon képviseli az író — az akkori egyházi felfogás szerint felháborító, eretnek — álláspontját: „ . . . a világegyetem végtelen és mozdulatlan, mozgatóját nem kell keresni . . . benne végtelen sok világ foglaltatik, amilyenek a földek, a központi tüzek és egyéb csillagoknak nevezett testek.” A következő idézet már arról számol be, hogyan reagált a hatalom ezekre a nézetekre: 1600. február 17-ről, csütörtökről beszámolva, azt jelentette az Avvisi di Roma: „Csütörtökön reggel a Campo di Fiorén elevenen megégettetett a bűnös nolai dominikánus barát. . . aki önkényesen különféle dogmákat eszelt ki a mi hitünk ellen . . . Makacsul kívánta a halált, bűnös maradván, azt mondta, hogy önkéntes vértanúhalált hal, és tudja, hogy a lelke a füsttel együtt a paradicsomba vitetik. De most majd meglátja, hogy igazat szólt-e.” Az inkvizíció római máglyáján megégetett nolai szerzetes neve Giordano Bruno volt. A reneszánsz korának ez a jelentős gondolkodója Kopernikuszhoz (1. május 24-i cikkünket. — A szerk.) cf atlakozott, aki a mindenség középpontjából kimozdította a Földet. A „kopernikuszi fordulat” Arisztotel< sz és Ptolemaiosz geocentrikus (Föld középpontú) re ndszere helyébe a heliocentrikus (Nap középpontú) világképet állította. Giordano Bruno tanításai ennek a felfedezésnek a bölcseleti általánosítását jelentették. Ez a „túl korán” (1. szeptember 11-i cikkünket. — A szerk.) jött felismerés azonban könyörtelenül a máglyához vezetett. A lángelméjű szerzetes 1548-ban született Nolában. Korán megismerkedett Kopernikusz művével, és hamarosan az eretnekség gyanúja árnyékolta be. Európa nagyvárosaiban keresett menedéket, és gondolatainak szabadságot. Végül nyolc esztendei börtön után fellobbant a máglya. „Oly kor volt ez — mondja találóan Engels —, amelynek óriásokra volt szüksége, és óriásokat is nemzett, a gondolkodás, a szenvedély és jellem, a sokoldalúság és a tudás óriásait.” B. P.
