Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Január
Január 25 Az első passzív hírközlő hold A nagy távolságú hírszolgálatban egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítunk a mesterséges égitesteknek. Az információcsere növekvő tempóját ugyanis a hagyományos hírközlőrendszerek képtelenek kielégíteni, és minden jel arra mutat, hogy a jövő híradástechnikájában a mesterséges holdak szerepe megnő. A rádióhullámok a Földet övező ionoszféra „tükröző” tulajdonsága miatt jutnak el nagy távolságra. Hasonló a szerepük az ún. passzív hírközlő mesterséges holdaknak, amelyeknek egyik képviselője az amerikaiak által 1964. január 25-én felbocsátott Echo-2. Ezt az óriási, 41,2 m átmérőjű, de csak tizedmilliméter falvastagságú műanyag ballont összehajtott állapotban juttatták föld körüli pályára. Töltőanyaga egy pirazol nevű vegyület, mely szilárd halmazállapotból gyorsan és közvetlenül megy át gáznemű állapotba („szublimál”). A ballonra gőzölögtetéssel nagyon vékony alumínium réteget vittek föl, a jobb tükrözés érdekében. Nagy mérete miatt szabad szemmel is jól látható. Átlagos magassága a felszín fölött 1600 km, s ennek következtében keringési ideje néhány perccel kevesebb két óránál. Pályája az észak-déli iránytól nem sokkal eltérő síkban fekszik, s ezért az egész földfelszínről megfigyelhető. A passzív mesterséges hírközlő hold a rásugárzott jeleket felerősítés nélkül csupán visszaveri. Megkísérelték képátvitelre is felhasználni, erre azonban a visszaverődött hullámok legyengülése miatt nem anynyira alkalmas, mint a közbeni erősítéssel dolgozó ún. aktív hírközlő mesterséges égitestek. Külön jelentősége az Echo-2-nek az, hogy első megnyilvánulása volt annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet Szovjetunió és az USA az 1962—1963-ban folyó megbeszélések alapján kötött. Az Echo-2 hasznosításában a két nagyhatalmon kívül más államok is részt vettek, biztató jeleként annak, hogy a kozmikus térség kihasználása az egész emberiség közös érdeke. K. Gy.
