Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)

Október

Október 22 Az éghajlat tudósa 1941. október 22-én gyásznap virradt a hazai termé­szettudományra : hosszú és munkás élet után elhunyt Róna Zsigmond, akinek nevéhez fűződik a meteoro­lógiai és éghajlattani tudományos élet megalapítása Magyarországon. Róna Zsigmond 1860-ban született Árvaváralján. Egyetemi tanulmányainak befejezése után az akkor még szűk keretek közt dolgozó Országos Meteoroló­giai Intézet szolgálatába lépett, és ott töltötte el egész tudományos munkásságát. Évek során át volt Konkoly-Thege Miklós igazgató helyettese, majd an­nak 1916-ban bekövetkezett halála után húsz eszten­dőn keresztül az ő kezeire volt bízva az Intézet sorsa. Adminisztratív elfoglaltságai ellenére bámulatos szor­galommal dolgozott tudományos kutatásain. Csodá­latot érdemlő adatgyűjtő munkával fokozatosan meg­rajzolta Magyarország éghajlati képét. Már 1897-ben megjelent A légnyomás a magyar birodalomban című alapvető munkája. Ezt követte Magyarország hőmér­sékleti viszonyai című klasszikus monográfiája, ame­lyet hű munkatársával, Fraunhoffer Lajossal együtt készített el. A Természettudományi Társulat meg­bízásából megírta Éghajlat című nagyszabású két­kötetes klimatológiai munkáját (1907—1909). A 700 oldal terjedelmű Magyarország éghajlata című máso­dik kötet (amely két évvel korábban jelent meg, mint az éghajlattan általános elveit és módszereit ismer­tető bevezető kötet) Magyarország éghajlatának első részletes leírása, de nem pusztán kümatográfiai mű, mert Róna — saját korának felfogását messze túl­haladva — az éghajlati jelenségeknek nemcsak a le­írására, hanem az okozati megindokolására is töre­kedett, és ezt az elvet az egész mű megalkotása során következetesen érvényesítette, ő volt az első magyar meteorológus, akinek a tudományos világsajtóban is nagyszámú közleménye jelent meg. Először a magyar­­országi és európai porviharokkal kapcsolatos 1896. és 1901. évi dolgozatai keltettek külföldön is méltó fel­tűnést. Alapító elnöke volt a Magyar Meteorológiai Társaságnak, amely 1925 óta munkálkodik a mete­orológiai ismeretek művelésén és hazai népszerűsíté­sén. Csendes, szerény, munkába temetkező egyéni­sége örök példa marad a magyar tudományos élet ifjú nemzedéke előtt. A. L.

Next

/
Thumbnails
Contents