Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Szeptember
Szeptember 11 A pápa mégis tévedett... Az 1543. évet, amelyben megjelent Kopernikusznak De revolutionibus orbium coelestium (Az égi körök forgásáról) című fő munkája, joggal tekintik az új csillagászat és a modern természettudomány születési évének (1. május 24-i cikkünket — A szerk.). Kopernikusz új világképe, amely megdöntötte azt a látszatot, hogy a Föld a világegyetem mozdulatlan középpontja, és a Földet „besorozta” a Nap körül keringő bolygók közé, megnyitotta a tudomány előtt a valóságos világ megismerésének kapuját. Kopernikusz tanításával alaptalanná vált a földi és égi világ megkülönböztetése, egymással való szembeállítása. A kopernikuszi tanok alapjukban rendítették meg az egész középkori eszmevilágot. Arra ösztönözték nemcsak a csillagászokat, hanem a többi tudóst is, hogy ne a régi korok hagyományain alapuló egyházi tanítást fogadják el, hanem a természetet tanulmányozzák. Kopernikusz világképe indította el az egyházi uralom alól felszabaduló modern természettudomány fejlődését. Amikor Giordano Bruno (1. február 17-i cikkünket — A szerk.) és Galilei (1. január 9-i és február 15-i cikkeinket — A szerk.) már szélesebb körben terjesztették Kopernikusz tanait, az egyház a szellemi és fizikai terror minden eszközével fellépett ellenük. Giordano Brúnót máglyán megégették, Galileit az inkvizíció elé hurcolták és megfélemlítették. A katolikus egyház 1616-os dekrétuma Kopernikusz műveit „kijavította”, a Kopernikuszt támogató többi munkát pedig a tiltott könyvek indexére tette. A kopernikuszi rendszer terjesztésének még évszázadok múlva is rengeteg akadállyal kellett megküzdeni mindenütt, ahol a keresztény egyházaknak nagyobb befolyásuk volt. Descartes a XVII. század közepén sem mert még nyíltan állást foglalni Kopernikusz mellett, a bécsi jezsuita főiskolán pedig 1730 körül is a ptolemaioszi, földközéppontú világképet tanították. Mindez azonban nem állíthatta meg a tudomány fejlődését. A XIX. század első negyedéig megtalálták a kopernikuszi világkép fizikai bizonyítékait. Az egyház kénytelen volt taktikát változtatni, és 1922 (!) szeptember 11-én a pápa visszavonta elődje Kopernikuszt elítélő határozatát. A „csalhatatlan” egyházfő tehát kénytelen volt beismerni, hogy tévedett. Ennek világnézeti és politikai szempontból nagy jelentősége volt, csillagászati szempontból azonban már nem volt gyakorlati jelentősége, mert az új csillagászat alapvető eszméi már a XVIII. század folyamán végleges diadalt arattak. R. G.
