Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)

Január

Január 18

Vonalak a betűk között

A betűk, amelyekre cikkünk címe utal: a vegyjelek, az őket összekötő vonalakkal pedig a vegyértéket jelölik a vegyészek, például így:

H

I

H-C-H

H-0-Q=0 I

H-0-O=0 O-H

kénsav metilalkohol

A betűk és vonalak kombinálásával fel lehet rajzolni a vegyületek szerkezeti képletét. Ez ma már az általános iskolában is ismeretes, egy évszázaddal ezelőtt azonban nagy és sokat vitatott felfedezés volt, amely a szerves kémia páratlan fejlődését indította el. A szerkezeti képletek segítségével szinte íróasztalnál meg lehetett tervezni a vegyületet, s szintézisük legcélszerűbb útját.

A vegyérték fogalma viszonylag fiatal: csupán 1852-ben fejtette ki, bár még más néven nevezte, Edward Frankland (1825. január 18.—1899. augusztus

9.), a manchesteri, később a londoni egyetem kémiaprofesszora: ,,Egy elem vegyülő atomjának affinitásait egy másik elem atomjainak mindig ugyanazon száma elégíti ki, tekintet nélkül az illető elem jellegére.” Frankland tehát arról beszélt, hogy egy elem

hány „atomos”. Egy Wichelhaus nevű kémikus 1868- ban kezdte használni ehelyett azt a kifejezést, amit ma is használunk, hogy hány értékű az elem. August Kekuló német tudós és tőle függetlenül Archibald Scott Couper angol kémikus jött rá arra, hogy a szén négy értékű elem, s hogy a szén vegyértékei egymást is leköthetik, így jöhetnek létre a bonyolult szerves molekulák. Mindketten megpróbálták ezt rajzban szemléletessé tenni:

Kekulé így:

Couper vonalas jelölése szerencsésebb ötletnek bizonyult, bár nem értékszerűen, csak jelképesen használta őket. Alexander Crum Brown fejében született meg az ötlet végső formája: egy vegyérték — egy vonal. A szénből tehát mindig négy vonal, az oxigénből két vonal indul ki. Így jött létre az igazi szerkezeti képlet (1861).

H H I I

H-O-C-C-O-H