Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Július
Július 4 Az akaraterő mintaképe Számtalan cikk, regényes életrajz számolt már be Madame Curie pályafutásáról. Legszebb életrajzát fiatalabb leánya, Éve írta meg. A fiatalok örök példaképe lehet Maria Sklodowska, a szerény jövedelmű varsói tanárcsaládból származó lány, aki akaraterejével minden nehézségen győzedelmeskedett. Küzdelemben bőven volt része. Otthon is szűkösen élt, Párizsban meg egyenesen nyomorgott, sokat fázott és gyakran éhezett, de ezt írta egyik levelében: „Legfőbb elvem: nem engedni, hogy lehengereljenek, sem az emberek, sem az események.” Szerencsés körülmény, hogy Pierre Curie-vel, ezzel a kiváló tudású, szerény és jószívű emberrel hozta össze a sors. Tökéletes összhang, közös érdeklődési terület, és nagy akaraterő jellemezte mindkettőjüket — mindez kellett, hogy négy évig tartó kemény, nehéz, fizikai munkával megtalálják a két sugárzó („radioaktív”) elemet: a rádiumot és a polóniumot. Pierre iskolájának udvarán egy fészerszerű hideg, huzatos fabarakk, töredezett üvegtetővel volt a „laboratóriumuk”. Amikor csak lehetett, az udvaron dolgoztak, főleg a mérges gőzök miatt, mivel az uránszurokérc nevű ásványt savval kellett felönteni, felfűzni, besűríteni, hogy alkotórészeit leválaszthassák. Szélben, esőben, fagyban, napsütésben 20 kilónként dolgozták fel azt a néhány tonna anyagot, amelyet az osztrák kormánytól — tudóstársaik közbenjárására — ingyen kaptak. Emberfeletti munka volt. Az 1903. évi fizikai Nobel-díjat Becquerel (1. február 24-i cikkünket — A szerk.) és a Curie házaspár nyerte el. Nehéz anyagi körülményeik és kimerültségük miatt nem is tudtak Stockholmba utazni a díj átvételére! Madame Curie-t a legnagyobb csapás 1906 áprilisában érte, amikor férjét (róla április 19-i cikkünkben olvashatunk — A szerk.) egy teherkocsi halálra gázolta. Csak rendkívüli akaratereje mentette meg az összeroppanástól. Egyetlen menedéke a munka volt. Rengeteget dolgozott a laboratóriumban; az egyetemen is előadott, ott folytatva az előadásokat, ahol férje abbahagyta. 1911-ben elnyerte a kémiai Nobel-díjat. Az ünnepségre most már elutazott, és vele ment leánya, Irene is, aki akkor persze még nem sejthette, hogy 24 évvel később majd édesanyja kíséri őt Stockholmba, a Nobel-díj átvételére. Csodálatos élete 1934. július 4-én ért véget. A szakemberek véleménye szerint vészes vérszegénységét a rádium sugárzása idézte elő. Páratlan akaraterejét senki és semmi, csak az általa felfedezett rádium tudta legyőzni. S. 0.