Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)

Április

Április 13 •V-;-; :V •Vigyázat! Légfék!" A; ■-S f i’ ,-*ч '."S' ,/ íkv A vasút a XIX. század elején született meg, amikor az ipari forradalom által okozott fejlődés a közleke­déstől is az addigiaknál többet kívánt. A gőzgépet a munkagépek hajtása után a közlekedésnek is szolgá­latába állították; így az ipar forradalma után a köz­lekedés forradalma is bekövetkezett. Ám a sebesség fokozása és a biztonság megfelelő fékberendezéseket is szükségessé tett. Kezdetben a vasutakon kéziféket alkalmaztak, azonban ez erősen megnövelte a vonatkísérők számát, hiszen minden kocsihoz külön fékezőt kellett alkalmazni. A fékezők­­nek összhangban kellett dolgozniuk, mert ha az egyik kocsi fékező je lassabban fékezett — vagy elaludt és egyáltalán nem fékezett —, a kocsik huppantak, egy­máshoz ütődtek, és nemcsak kényelmetlenné, de ve­szélyessé is tették a vasúti közlekedést. Ennek kikü­szöbölésére az 1800-as évek közepén bevezették az „átmenő” (folytatólagos) féket. Heberlein 1856-ban készített folytatólagos súrlódó féke a mozdonytól az utolsó kocsiig kifeszített kötél segítségével működött, amely egyszerre hozta működésbe az egyes kocsik fékberendezéseit. George Westinghouse amerikai feltaláló (1846— 1914) 1868 körül jelentkezett első légfékjével, amely­nél a mozdonyra szerelt légsűrítő sűrített levegőt ter­melt, és ez a fékvezetékeken keresztül áramlott az egyes kocsik fékpofáihoz, amelyeket a kerékhez nyo­mott. Találmányát 1869. április 13-án szabadalmaz­tatta. Ez a szerkezet még nem volt önműködő; féke­zéskor a vonatba besorolt kocsik fékhengerei csak egymás után töltődtek fel levegővel, s miután a szerelvény végén levő kocsikhoz késve jutott el a levegő, így azok nem egyszerre és egyforma mérték­ben fékeződtek le, ezért rángatóztak, egymásra fut­hattak. 1872-ben Westinghouse megszerkesztette első önműködő kormányszelepes fékberendezését, és ezzel megteremtette a mai fékrendszerek elvi alapját. A fékrendszerek tökéletesedése tette lehetővé a bizton­ságos vasúti közlekedést. A légfék gyors működése teszi szükségessé a „Vigyázat! Légfék!” feliratot, amelyet ma teherautók hátára írva gyakran látha­tunk. P. J. Westinghouse légfékjének működési elve

Next

/
Thumbnails
Contents