Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
Az általános helyzetet nemcsak ezért nehéz jellemezni, hanem azért is, mert egyazon malom is váltakozva fejlődött, és az is megtörtént, hogy visszafejlődött. A grafikongörbe szeszélyesen ugrál. De azért annyit megállapíthatunk, hogy a technikai felkészültség fokozatosan emelkedik, a külföldihez viszonyítva persze elmaradva. Ez a lemaradás rendszerint a malmok technikai berendezésében, eszközeiben, gépeiben jelentkezik, s nem a technológiában. Viszont a felszerelés jelentősen befolyásolta a technológiát, így annak lemaradása ezt is hátráltatta. Csak idő- és munkaveszteséggel próbálgathatta a papírkészítő pótolni a hiányt. Az európai papírkészítés fejlődését jellemző új eszközök, gépek közül a fontosabbakat, mint a sulykot (1541), a hollandit (1670), a rongyvágót (a 17. század vége) és a velin-szitát (1757) nálunk csak nagy késéssel alkalmazták, és akkor is egyenetlenül. Az említett szélső határok jellemzőek. A 19. század első felében mind a négyet alkalmazó papírmalmok mellett mind a négyet nélkülözők — vagyis a 16. század technikai színvonalán állók — működnek. Általában — ez inkább csak egyharmados kisebbséget jelent — a sulykot a 17. század elején, a hollandit az 1750-es évektől, a rongyvágót 10 évvel későbbtől, a velin-szitát pedig az 1830-as, rendszeresebben azonban csak a 40-es évek után vezetik be. (Legelső hazai alkalmazásukról sajnos nincs adatunk.) A sulyok és a velin-szita késői alkalmazásának „bűne” nem a tulajdonosokat terheli, mert egyik sem jelentett komolyabb beruházást. A sulykot a már említett sulykolás — simítás közötti papírkészítő elvi ellentétek miatt nem alkalmazták, illetve csak későn, a velin-szitát pedig azért, mert ismerete lassan terjedt. Az 1757. évi angliai találmányt Franciaországban 1779-ben, Németországban 1797-ben vették csak át.111 Ha papírkészítésünk fejlődését a terméken akarjuk lemérni: a szép és jó papír készítésén, akkor ezeken kívül még a nyersanyag problémát is figyelembe kell vennünk. A korábban említettek és a későbbi részletes tárgyalás eredményeit összegezve, az általános helyzet — és itt tényleg nincs kivétel — a 18. századtól kezdve egyre kedvezőtlenebb lett. A rongyhiány, különösen a finom lenvászon-rongy hiánya, rendkívüli mértékben hátráltatta a fejlődést. Nem véletlen, de sajnálatos körülmény, hogy éppen akkor, amikor az egyéb tényezők szerencsés együttállása következtében papírkészítésünk komolyabb fejlődése megindulhatott, egy ellentett irányú és egyre súlyosodó erő azt visszatartotta. Ügy is fogalmazhatjuk, hogy papírkészítésünk fejlődésével párhuzamosan növekedett a rongyhiány. A 18. század közepétől kezdve korszakunk végéig egyre nagyobb gondott okozott ez papírkészítőinknek. Az ok több szálból 5* 67