Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)

II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840

Iában alulcsapó kereknek voltak. Adataink a következők: a lapátra érkező víztömeg 9,20— 41,10 kgmp/m, a középsugarú kerékre átvitt legnagyobb impulzuserő 2,94—16,44 kg, egy kerék legnagyobb teljesítmény e 0,08 —0,9 LE, a malomé (összkerék) 0.2—3,14 LE, a hatásfok 12—23 %, a a kerék fordulatszám/perc 0,77—2,49, a kerékátmérő 2,53—4,74 m, a főtengely hossza 4,42—17,40 m, e kettő aránya 1:1,20—1:4,61, a kerék összlapátszáma 24—36 db között változott.

A teljesítmény adata — természetesen fenntartással — további tájékoztató számításra ad lehetőséget. Egy vízikerék átlaga 0,5 LE, az összkeréké (malomé) 1,6 LE, vagyis a kerék-átlag — a jelen esetben ténylegesen is — 3 db felett van, de mivel az összeírások tanúsága szerint a többség inkább 2 kerekű volt, 1 malom teljesítményét 1 LE-vel számíthatjuk a 18. században, s talán azelőtt is. Az 1720. évi országos (nem teljes) összeírás szerint 3292 malmunk volt, évi 55 761 Ft jövedelemmel, következőleg e malmok összteljesítménye 3292 LE lehetett, az egység jövedelme pedig kb. 17 Ft/LE, illetve malom.

E technikai helyzet papírkészítésünk szempontjából mégsem volt kedvezőtlen, mert láttuk, hogy az ipar korszak-változásának első fázisa csak a 19. század elején következett be, a másik és a döntő változás pedig a hatvanas években, így a külföldi papíripari fejlődést technikailag elérhettük — mint ezt a III. fejezetben olvashatjuk —, a papírkészítést közvetlenül érintő malomépítési technika pedig aránylag fejlett volt, technikai helyzetünk tehát nem volt gátló tényező.

Az iparpolitika az előbbiekben tárgyalt egyéb tényezők következménye volt, velük szorosan összefüggött. A három részre szakadt ország török hódoltsági részét figyelmen kívül hagyhatjuk, ott papírmalom nem működött. Magyarország területén hosszú ideig nem tapasztalunk egységes, tudatosan alakított iparpolitikát. A török kiűzéséig a városi és a falusi ipar kétféleképpen alakult. Az előbbi a céhek irányítása alatt volt, ami már a 17. század elejétől akadályozta a fejlődést. Emellett a kézművesek a városi lakosságnak kb. 20%-át alkották, többsége kis vagyonú lévén, a város irányítása a szakmátlan patríciusok kezébe került, akiknek érdeke sokszor nem egyezett a mesteremberekével. A falusi ipar — a háziiparral együtt — a földesúri hatalom alatt állott, amely általában önellátásra termeltetett.24

A 17. század első felében a városi ipart a céhek fejlődésellenes tevékenysége — főleg az egyre szaporodó korlátozásokkal — erősen visszaszorította és hasonlóan hatott az a tény, hogy a város gazdaságilag és politikailag egyre inkább a megye s így a földesurak uralma alá került. Viszont a növekvő mezőgazdasági árutermelés fejlesztette a falusi ipart,

52